Külföldre indulna a Márka

A növekvő forgalmú cég további fejlődése miatt van szükség a lépésre.

Új, saját üzem építésébe kezdett a Márka-üdítőitalokat készítő Márka Üdítőgyártó Kft. – tudta meg a Népszabadság. Az információnkat Pécskövi Tibor, a társaság résztulajdonosa és vezetője megerősítette. A Bács-Kiskun megyei felsőlajosi ipari parkban találták meg a helyszínt: logisztikailag kiváló helyen van – közel az M0-s, az M5-ös sztráda –, a vízbázisa stabil és elegendő számukra, az önkormányzat részéről is komoly segítséget kaptak. Ezek ellensúlyozták, hogy miután első betelepülők lesznek a parkba, ezért a közművesítést és egyéb fejlesztést maguknak kell megoldaniuk. A háromhektáros telket megvették, a jövőbeni fejlesztés lehetősége miatt ugyanennyi megszerzésére opciós megállapodást kötöttek.

Több mint 40 éve gyártják a Márka üdítőket, most külföldi terjeszkedést készít elő a cég

A tízezer négyzetméteres építkezést a közelmúltban elkezdték, s reményeik szerint jövő nyár elején a termelés is elkezdődik. A termékeik iránti kereslet olyan mértékűvé vált az utóbbi időben, amely elengedhetetlenné tette a saját termelést. (Eddig jellemzően bérgyártásban állíttatták elő az üdítőket.) Volt olyan időszak ugyanis, amikor a megrendeléseiket a megnövekvő igények és a kapacitáskorlá­taik miatt csak nagyon nehezen tudták teljesíteni. Ezenfelül így sokkal könnyebb a minőségre is odafigyelni. Nyomós érv volt az is, hogy így a piac által elvárt gyártói rugalmasságot sokkal könnyebb megteremteni, azaz a termékpaletta fejlesztésében sokkal jobban és hamarabb tudnak a vásárlói igényekre reagálni.

Nem volt elhanyagolható szempont, hogy a hárommilliárdos beruházáshoz – telekkel együtt – most olyan forrásokat is el tudnak, tudtak érni, amelyek fellelhetősége egyáltalán nem biztos a jövőben, ugyanis azok idővel eltűnhetnek a piacról vagy átalakulhatnak. Ezt a lehetőséget pedig meg akarták ragadni. A teljes finanszírozási keretnek egy – nem konkretizált – része önerő, van benne vissza nem térítendő pályázati összeg is, mint ahogy az MNB által útjára bocsátott Növekedési Hitelprogramból származó forrás is. A beruházás fele megy el egyébként ingatlanfejlesztésre, a másik felét a technológia, a gyártósor beszerzése viszi el. Így az üzem éves kapacitása 55 millió kétliteres palack megtöltésére lesz elegendő.

A beruházás révén összesen 50 új munkahelyet teremtenek. Pécsköviék nem igazán tartanak a magyarországi munkaerő-piacon tapasztalható szakképzett munkaerő hiányától. Ott, ahol ők építenek, a régióban a Márkához hasonló profilú üzem is működik, éppen ezért akad szakképzett dolgozó. A munkaerő felvétele a jövő év elején indul, s bíznak benne, hogy zökkenőmentesen meg tudják oldani. Ha ez a helyzet mégis fejfájást okozna, akkor fel vannak arra is készülve, hogy más régióból is biztosítsák az emberek munkába járását.

A mostani fejlesztésük nem elválaszthatatlan a balkáni terjeszkedési tervüktől sem. Az exportlehetőségek fejlesztéséről folyamatosan tárgyalnak. Ha az új üzem elkészül, akkor távolabbi országokat is el tudnak érni, hiszen nagyban javul logisztikai potenciáljuk. Most mindenesetre már saját önálló képviselet kiépítésén dolgoznak Romániában, Horvátországban és Szerbiában is.

A Márka Üdítőgyártó forgalma az utóbbi időben valóban folyamatosan növekszik. 2010-ben még csupán 500 millió forint árbevételt hoztak össze, ezzel szemben 2014-ben már 2,04 milliárdot, míg tavaly 2,6 milliárdot. (Erre az évre egyébként már közel 3,5 milliárd forintos bevételi tervet jelöltek ki.) Ezek mellett az eredmény az elmúlt évben már meghaladta a 200 millió forintot.

Márka-történet

A Márka-üdítőket hazai gyümölcsalapanyagból Kállay Miklós és Sárkány Péter feltalálók receptúrája alapján készítették el 1973-ban. Az első szőlőízű Márka-üdítőt a Délalföldi Pincegazdaságban palackozták, s a következő években az ország többi pincegazdaságában is megkezdték a különféle ízű Márka-üdítők gyártását. A nyolcvanas évek végére azonban már csak a Pest-megyei Pincegazdaság szent­endrei egysége gyártott Márkát. A üdítő csaknem teljesen feledésbe merült, majd a gyártás és a márkanév joga 2007-ben került jelenlegi tulajdonosához, a családi vállalkozásként működő Márka Üdítőgyártó Kft.-hez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.