Utolsó szalmaszálba kapaszkodnának a régi trafikosok

Tovább pörög a trafikügy: 3824 pályázat érkezett a mutyiba fordult év eleji pályázatból visszamaradt 180 koncesszióra.

Óriási túljelentkezés volt a harmadik körös trafikpályázaton 162 településen meghirdetett 180 koncesszióra. Összesen 3902 darab pályázat érkezett be, de ezek közül 3824 az érvényes" – mondta el Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. szóvivője a Világgazdaságnak.

Könnyen lehet, hogy a nagy érdeklődés azzal magyarázható, hogy - mint arról írtunk - az év elejére lebonyolított trafikpályázat nyomán országszerte több ezer kereskedő veszítette el addigi megélhetését.

A 180 koncesszió olyan helyeken van, ahol az első trafikpályázaton nyertesek valamiért végül nem írták alá május elsejéig a koncessziós szerződést, így végül elveszítették a koncessziós jogukat. A helyek zömében kisebb településeken találhatóak, ám vélhetőleg sokan pályázatak a most meghirdetett fővárosi és ahhoz közeli, érdi vagy öt hajdúhadházi dohányboltra.

Mint emlékezetes, Miskolcon Nánási-Kocsis Norbert fideszes önkormányzati képviselő közeli hozzátartozói - felesége és édesanyja - összesen nyolc koncessziót nyertek el. A felháborodást látva végül Nánási Kocsis Norbert végül úgy döntött: családtagjai nem írják alá a koncessziós szerződést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.