Úszik az adóbevételben a német állam

Márciusban történelmi csúcsra, 55 milliárd euróra - 17 ezer milliárd forintra - ugrottak a német államháztartás egy havi adóbevételei. Az okok: bővülő foglalkoztatás, béremelések, pörgő építőipar, és persze a kulturált adómorál.
Németországban történelmi csúcsra emelkedtek az adóbevételek márciusban: egy hónap alatt több mint 55 milliárd euró - 17 ezer milliárd forint - adót fizettek be a szövetségi kormány és a tartományok kasszájába.

A berlini pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint márciusban 55,36 milliárd euró adóbevétel keletkezett. Ez minden eddigi márciusnál nagyobb összeg és 7,2 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest is. Az első negyedévet együttvéve 140 milliárd euró adóbevétel keletkezett, ami a kormányzati előrejelzéseket meghaladó, 3,7 százalékos növekedés éves összehasonlításban.

A fellendülés elsősorban a foglalkoztatottság bővülésére és a béremelésekre vezethető vissza. Ezt mutatja, hogy a személyi jövedelemadóból származó bevétel 7 százalékot meghaladó mértékben növekedett, és az egy évvel korábbinál csaknem 3 százalékkal több bevétel keletkezett az általános forgalmi adóból.

Az enyhe télnek is volt szerepe, mert az építőipari beruházásoknál szinte teljesen elmaradtak az időjárás okozta kiesések. A kedvező időjárás más szektorok teljesítményét is serkentette, aminek révén kiugró mértékű lehetett a hazai össztermék (GDP) első negyedévi növekedésére, ugyanakkor a bázishatás miatt az április-júniusi időszakban szerényebb GDP-növekedés várható - mutattak rá a minisztériumi jelentésben.

A GDP első negyedévi alakulásáról május közepén jelennek meg adatok. Szakértők 0,6 százalékos növekedésre számítanak. Tavaly 0,4 százalékkal bővült a német gazdaság. A kormány előrejelzése szerint az idén 1,8 százalékos, jövőre 2 százalékos növekedés várható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.