Ünneplésre készül a Starbucks

Századik pekingi kávézójának megnyitását jelentette be az amerikai Starbucks, egyúttal közölte, hogy a következő három évben 800 további üzlet átadására készül.

Századik pekingi kávézójának megnyitását jelentette be az amerikai Starbucks, egyúttal közölte, hogy a következő három évben 800 további üzlet átadására készül.

Kína a vállalat globális terjeszkedésének központi szereplője, első kávézójukat a kínai fővárosban 1999-ben nyitották; szerte az országban 700-nál többet üzemeltetnek. A cég előrejelzése szerint 2014-re, Kanadát megelőzve, Kína lesz a második legnagyobb piacuk. 2015-re 1500 üzletük lesz több mint 70 kínai városban. Mindezzel még messze elmaradnak majd az egyesült államokbeli 10 ezer 800 Starbuckstól.

A vállalat összbevételének a kínai piac egyelőre alig 5 százalékát adja, de üzleteik haszonkulcsa magasabb, mint Amerikában. Ennek okai egyrészt az alacsonyabb költségek, másrészt a magasabb árak. Míg például egy hosszúkávé San Franciscóban 11 jüannak (382 forint) megfelelő összegbe kerül, addig Pekingben éppen a duplája.

A vezetők régóta hangoztatott terve, hogy a kínai ízlésvilághoz alkalmazkodó ízekkel, termékekkel igyekeznek majd a helyieknek vonzóvá tenni a hagyományosan a kínai kultúrától távol eső kávézást.

A Starbucks 2010 végén hozta létre első önálló kávéültetvényét a délnyugat-kínai Jünnan tartományban, ahol az ország kávétermelésének 98 százaléka terem. A jünnani kávé legnagyobb felvásárlója már tavaly is az amerikai vállalat volt. A cég itt kívánja megalapítani az elsősorban szakmai, technológiai tanácsadással foglalkozó első ázsiai központját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.