Ünnepi árcsökkentés a kutakon

Folytatta felfelé araszolását az olajár: az északi-tengeri Brent alaptípus hordójáért már 62 dollárnál is többet adnak az árutőzsdéken. A drágulás még nem érezteti hatását a hazai töltőállomásoknál, ahol literenként 2–2 forinttal lesz olcsóbb a benzin és a gázolaj – igaz, az ünnep miatt csak jövő hétfőtől. A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 333 forintra, a dízelé 358 forintra mérséklődik.

A kőolaj világpiacán egyébként alapvető változások nem történtek, azaz nem enyhült sem a túlkínálat, és a kereslet sem ugrott meg. A The Wall Street Journalnek nyilatkozó elemzők szerint az áresésre tömegével kötött ügyletek kifutása okozza a pillanatnyi drágulást, aminek tartósságáról nincsenek meggyőződve.

Velük szemben Ali al-Naimi szaúdi olajipari miniszter úgy látja, hamarosan visszarendeződés tanúi lehetünk. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) főtitkári posztját betöltő al-Naimi egy hét végi szakmai konferencián megvédte a világ olajellátásának negyven százalékát adó kartell november végi döntését, amivel fél évre meghosszabbították a kitermelési kvóták érvényét, s ezzel taszajtottak még egyet az amúgy is lejtőn álló árakon. Döntésük húszszázalékos árlavinát indított el.

Al-Naimi a piaci zavarok fő forrását az OPEC-en kívüli országok túltermelésében látja, utalva itt az Egyesült Államokra, amely az olajpalából repesztéses technológiával, versenyképes áron kinyert energiahordozónak köszönhetően három évtizede nem látott szintre futtatta fel a termelését.Miközben az OPEC valamivel több mint napi 30 millió hordós termelése szinten marad, az amerikaiak mintegy napi kétmillió hordónyi pluszmennyiséget szabadítanak a piacra. Csak az idén 3,5 százalékkal nőtt az OPEC-en kívüli országok össztermelése, ehhez jövőre a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) becslései szerint még 2,3 százaléknyi jön hozzá. Mivel a világgazdaság ezt a pluszmennyiséget képtelen lesz felszívni, egyelőre nem érdemes nagy tétben fogadni az energiahordozó drágulására.

Az OPEC erős tagállamai – Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Kuvait Katar, Irak és Irán – számára az alacsony árak nem okoznak orvosolhatatlan problémákat, az ilyen árszint mellett már gazdaságtalanul termelő országokat viszont kifüstölhetik a piacról – jelezte al-Naimi. A kartellen kívüli államok térfelén pattog a labda, nekik kell önmegtartóztatást tanúsítaniuk és visszafogni a termelésüket – apellált felelősségükre a szaúdi miniszter.

Tengeri mezőket vett a Mol

A Mol hat északi-tengeri kutatási-termelési licenchez jutott a Premier Oil UK kisebbségi részesedésének kivásárlásával. A magyar olajcég közleményében kiemeli, hogy stabil, alacsony kockázatú térségben terjeszti ki ezzel a jelenlétét. A Mol az Északi-tengeren kívül a kurdisztáni régióban, Pakisztánban, Oroszországban, Kazahsztánban és a keletközép-európai régióban végez szénhidrogén-kutatásokat és hoz a felszínre földgázt és kőolajat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.