Unilever stratégiai gyárrá alakította át nyírbátori üzemét

Stratégiai gyárrá alakította át nyírbátori üzemét a holland-angol tulajdonban lévő Unilever Magyarország Kft.; a cég 8 millió eurót, mintegy 2,4 milliárd forintot fordított a fejlesztésre - közölte Francesco Azzara, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei termelőhely igazgatója sajtótájékoztatón kedden

.
A befektetés, amelynek keretében új gyártócsarnok is épült, 80 százalékkal növelte a gyár kapacitását, ahová a megszüntetett  nyugat-európai Unilever-üzemek termelését telepítették át - mondta a  gyárvezető.


Hozzátette: emellett környezetvédelmi fejlesztést is  megvalósítottak, illetve szervezeti átalakításokat végeztek,  valamint a termelési kultúra erősítésére elindították a biztonság,  minőség, teljesítmény elnevezésű rendszert. Az igazgató elmondta: a nyírbátori  stratégiai gyár múlt évi gazdasági adatainak összesítése még tart,  várhatóan 140-220 millió euró között lesz az árbevétele.


A szabolcsi üzemből 30 európai országba szállítottak  háztartás-vegyipari és kozmetikai termékeket. Kiemelte: különösen a  nyugat-európai megrendelések nagysága nőtt, a korábbi termelés 10  százalékáról 40 százalékra.
Francesco Azzara külön kitért arra, hogy az Unilever egyik  legnagyobb beszállítója, az olasz multinacionális Serioplast is  Nyírbátorba települt, a gyáron belül, illetve a város ipari  parkjában hozott létre műanyag termékgyártó üzemet.


A nyírbátori Unilever gyárban az állandóan foglalkoztatott  dolgozók száma 160, de emellett további 40-80 környékbeli  munkavállalót alkalmaznak ideiglenes jelleggel csomagolási  feladatokra.

Molnár Kálmán, az Unilever Magyarország Kft. kommunikációs  igazgatója közölte: a cég 1991-ben tért vissza Magyarországra, ahol  1945 előtt is voltak már gyárai. Jelenleg 3 nagyüzeme van,  Nyírbátorban háztartás-vegyipari és kozmetikai, Röszkén élelmiszer, míg Veszprémben jégkrémgyárat üzemeltet. Hangsúlyozta: a vállalkozás Magyarországra, Budapestre  telepítette regionális központját is, amely hat közép-kelet-európai  ország termelését irányítja.

A magyar gyárak 2007-ben összesen 75 milliárd forint értékű  terméket állítottak elő, és szállítottak a hazai, illetve a külföldi  piacokra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.