Ukrán parlamenti csikicsuki az IMF-hitelről

Először elvetette, majd perceken belül mégis jóváhagyta a költségvetési megszorításokat az ukrán parlament, mert a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csak így utalja az ország számára biztosított hitelt.

Az ukrán parlament csütörtökön mégis jóváhagyta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által megkövetelt költségvetési megszorításokat, miután első olvasatban még elvetette azokat. A törvényjavaslatot azért kellett jóváhagyni, hogy az IMF folyósítsa az Ukrajna által nemrég kialkudott új készenléti hitelt.

Az állami beruházásoktól a nyugdíjfinanszírozáson át a védelmi kiadásokig számos területet érintő intézkedéscsomag jóváhagyásával a GDP 5,3 százalékáról 4,99 százalékára csökken a tervezett államháztartási hiány.

A Nemzetközi Valutaalap és Ukrajna 14,9 milliárd dollárról szóló előzetes hitelmegállapodást kötött - jelentették be még szombaton, azután, hogy az IMF küldöttsége befejezte két hétig tartó megbeszéléseit Kijevben.

Az IMF igazgatótanácsa várhatóan még júliusban meghozza végleges döntését, de az új hitel jóváhagyásához azt várja, hogy Ukrajna határozottabb lépéseket tegyen az államháztartási hiány csökkentésére.

A hitelösszeg amúgy is elmarad az ukrán kormány által várt 19 milliárd dollártól, amelyről hónapokon át tárgyalt az IMF illetékeseivel.

A Valutaalap tavaly felfüggesztette az Ukrajnának szánt 16,4 milliárd dolláros hitelcsomag folyósítását, mert az akkori államfő, Viktor Juscsenko nem volt hajlandó költségvetési megszorításokat bevezetni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.