Ukrán tragédia: visszatér a tőzsdékre a félelem

Megrázhatja az európai légitársaságokat az ukrajnai tragédia, a részvények árai esnek.

Szegény embert még az ág is húzza: noha a légi közlekedés teljesítménye globálisan éppen felfelé ível, a szektor Európában éppcsak hogy stabilizálni tudta magát, s egy ideje a csökkenést felváltotta a stagnálás. Most azonban újra lejtőre kerülhetnek a cégek, az ukrán tragédia következtében.

Az európai mogulok részvényárfolyamán máris látszik, hogy a befektetők elbizonytalanodtak: a Lufthansa ma már csaknem egy százalékot esett, de már tegnap este is buktak kettőt. Az Air France-KLM konszern tegnap óta másfél százalékot. Hozzá kell tenni, hogy a különbséget az okozza, hogy a holland KLM vastagon érintett a tragédiában. Bár nem az ő járata zuhant le, a maláj gép közös járatüzemeltetés alatt (code-share) repült a KLM-mel, a lelőtt gép másik járatszáma a KL4103 volt.

A szerencsétlenül járt repülőn 154 holland állampolgár utazott, s valószínűsíthető, hogy a jegyek egy jelentős részét a KLM adta el – teljesen természetes módon. Ezzel azonban pénzügyileg is érintetté válik az esetben, annak ellenére is, hogy a cégeknek teljes körű, ilyen esetekre kiterjedő biztosítása van.

A British Airways és az Iberia légitársaságokat tömörítő International Airlines Group árfolyama már ma 0,88 százalékot esett. Amerikában még rosszabb a helyzet, mivel a tragédia idején, majd a hírek érkeztekor az Atlanti-óceán túloldalán még javában zajlott a kereskedés. Az American Airlines és a US Airways légitársaságokat tömörítő American Airlines Group részvényeinek ára 4,09 százalékkal zuhant tegnap, míg a United continental kurzusa 3,45 százalékkal zuhant. A Delta is bukott 3,5-et.

A turbulenciát a fapados légitársaságok sem ússzák meg: az Easyjet papírjainak ára 1,04 százalékkal, míg a Ryanair-részvények 0,15 százalékkal estek. 

A befektetők háborús helyzetekben biztonságosabb megoldásokat keresnek, így a visszaesés más részvényeket is elért, egy-másfél százalékkal estek az indexek az Egyesült Államokban és az ázsiai börzéken, miközben két százalékkal emelkedett az arany ára. Eközben emelkedik az olajár, a Brent hordója már 108,3 dollárba kerül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.