Ukrajnával tárgyal az IMF

Az IMF az ukrán költségvetés és folyó fizetési mérleg hiányának jelentős lefaragását, valamint a banki és az energetikai szektor reformját várja el a 15,4 milliárd dolláros hiteltfelvételről tárgyaló országtól. Ukrajában is vita tárgya, hogy egyáltalán szükségük van-e IMF-hitelre.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége befejezte szerdán Kijevben az Ukrajnának folyósítandó hitellel kapcsolatos újabb tárgyalási fordulóját.

Christopher Jarvis, az IMF ukrajnai küldöttségének vezetője kijelentette, hogy "kedvező előrelépést" értek el az ukrán vezetéssel folytatott mostani tárgyalásokon. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az IMF elsősorban a költségvetés és a folyó fizetési mérleg hiányának jelentős lefaragását várja el Kijevtől.

A delegáció továbbá szükségesnek ítélte a banki és az energetikai szektor reformját a fenntartható gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés feltételeinek biztosítása érdekében.

Jarvis szavai szerint ezekben a kérdésekben előrehaladást értek el a megbeszéléseken, és a következő hetekben folytatják a párbeszédet az ukrán vezetéssel. Ugyanakkor nem pontosította, mikor várható egy újabb tárgyalási forduló Kijevvel.

A Nemzetközi Valutalap küldöttsége március 27-én tért vissza Kijevbe, hogy folytassa a január 29. és február 12. között megkezdett megbeszéléseket. Ukrajna 15,4 milliárd dolláros hitelt kíván felvenni a Nemzetközi Valutaalaptól. Az IMF 2011 márciusában állította le a 2010 júliusában indított, 15,5 milliárd dolláros hitelprogramot, mert az ukrán kormány elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés megtételét, köztük a lakossági gázár emelését.

Szakértők ellentmondó nyilatkozatokat tesznek ugyanakkor arról, szüksége van-e egyáltalán most Ukrajnának hitelre az IMF-től. A kormány részéről is elhangzottak olyan nyilatkozatok, miszerint Ukrajna most boldogulna a valutaalap hitele nélkül is. Más elemzők viszont úgy látják, hogy a hitel nélkül Ukrajna képtelen végrehajtani a vezetés által beígért gazdasági reformokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.