Újraírnák a másfél éve elfogadott pókertörvényt

A Magyar Póker Szövetség tárgyalóasztalhoz ülne az illetékes minisztérium képviselőivel az alig másfél éve elfogadott törvény módosításáról. Az egyeztetési időpontot a minisztérium egyszer már elhalasztotta, ám a nyárra a megbeszélések folytatását ígérték a szövetségnek.

A szaktárcánál folyó nemzeti szerencsejáték-stratégia megalkotása kapcsán nem csak az on-line és a nyerőgépek adómódosításai, hanem a közel másfél éve nagy hirtelenjében elfogadott, s a szakmai szervezetek által azóta is bírált úgynevezett pókertörvény módosítása is előtérbe kerülhet.

Legalábbis ez a célja a Magyar Póker Szövetségnek, amely tárgyalásokat kezdeményezett a Nemzetgazdasági Minisztériummal a 2009. év végén elfogadott törvény módosításairól – tájékoztatta a Népszabadságot Tatár Gergely, a szervezet elnöke.Mint fogalmazott az akkori változtatásokat szeretnék újratárgyalni, s bíznak benne azokat életszerűvé lehet most formálni.   

Ennek négy markáns eleme lenne. Elsőként a kártyajátékot szervező kártyatermek 40 százalékos játékadó-terhének csökkentését szeretnék elérni. Ez az oka annak, hogy jelenleg is csupán 19 engedéllyel rendelkező hely működik az országban, s egyébként az első 9-ből alapítottból 3 már be is zárt. Kalkulációik szerint, amennyiben ez a súly például a felére csökkenne akkor az országban mintegy 50 kártyaterem működhetne. Ezzel növekedne is költségvetés adóbevétele is. A szövetség számításai szerint a mostani, mintegy évi 200 millió forintos bevétellel szemben az módosítások másfél évvel ezelőtti elfogadásakor tervezett félmilliárd forintnyi költségvetési bevétel összejöhetne.

E mellett tárgyalni szeretnének egy-egy játékos esetében, a játékba való belépésekor felső határként meghatározott 50 ezer forint, valamint a törvény által ugyancsak korlátozott készpénzes játék közbeni 100 ezer forintos tétmaximum eltörléséről, vagy növeléséről. Amennyiben ez sikerülnének, akkor szinte biztosan komoly versenysorozatok állomásai érkezhetnének Magyarországra. Tatár Gergely megjegyezte: jelenleg is tárgyalnak versenyek jogtulajdonosaival, ám éppen a hazai szabályozás tartja vissza őket attól, hogy Budapestre hozzák a tornáikat.

A külföldi tapasztalatok szerint ez nem feltétlenül a versenyek miatt lenne fontos, egy-egy ilyen esemény ugyanis a Forma 1-es futamokkor jellemző nagyságrendű turisztikai költést bevételt jelent.

Hozzátette: harmadik és negyedik sarkalatos pontként a kártyatermekben működtethető asztalok számáról és a teremben játszható kártyajátékok bővítéséről is szeretnének egyeztetni. A törvény most 10 asztal „megnyitását” engedélyezi. Tatár Gergely kifejtette: bíznak az egyeztetésekben, már csak azért is, mert korábban már megállapodtak a tárgyalások időpontjában a minisztérium képviselőivel, ám azokat végül elhalasztották. Akkor arról kaptak tájékoztatást, hogy ezeket a nyár folyamán pótolják.

A Magyar Póker Szövetség tárgyalóasztalhoz ülne az illetékes minisztérium képviselőivel\n
Reviczky Zsolt 2009.09.16. Digitális Póker, illusztráció kártya játék, szerencsejáték, szenvedély, casino, kaszinó,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.