Újraindul a kolbászgyártás Gyulán

A Gyulahús Kft. 114 millió forint tagi kölcsönt kapott a tulajdonos önkormányzattól a kolbászgyártás beindításához, a forrásjuttatásról az önkormányzat képviselőtestülete csütörtökön zárt ülésen hozott döntést.

Görgényi Ernő polgármester elmondta: a termelés a Gyulai Húskombináttól bérelt eszközökkel február negyedikén indul. Az önkormányzattól a forrást a Gyulahús Kft. alapanyagok vásárlására kapta. "Készül a Gyulahús Kft. éves üzleti terve, a végleges változat várhatóan február végén kerül a testület elé, elfogadását követően a tulajdonos önkormányzat tőkeemelést hajt végre, a termelés folyamatos bővülése érdekében" - mondta a polgármester.

Hozzátette, hogy az önkormányzat önálló társaságot alapított a stratégiailag kiemelt gyulai húsipar újjászervezésére, a város 1,8 milliárd forintot kapott a kormánytól munkahelyek megőrzésére és gazdaságfejlesztési feladatokra.

Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője a termelés újjászervezésével kapcsolatban azt mondta: a 114 millió forint tagi kölcsön a februári termeléshez szükséges alapanyag vásárlás költségeit fedezi. A gyártás a gyulai és csabai kolbászfélékkel, valamint a gyulai májas előállításával indul.

Az ügyvezető szólt arról, hogy a termeléshez és értékesítéshez szükséges eszközöket a Gyulahús Kft. a Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolójától, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft-től bérli. A Gyulahús Kft. a húskombinát dolgozóit foglalkoztatja majd, a létszám a termelés felfutásával párhuzamosan bővülhet - jegyezte meg az ügyvezető.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.