Újra jól 'terem' a cső Csepelen

Újraindította az acélcsőgyártást Csepelen a 2011-ben alapított DRW Dunai Cső és Zártszelvény Gyártó és Kereskedelmi Kft., az indulás óta eltelt 10 hónapban a termelés éves szintre vetített volumene elérte a 30 ezer tonnát.

A cég közleménye szerint Kovács Attila, a DRW ügyvezetője úgy tervezi, hogy 2014-re a cég termelése megnégyszereződik, és 120 ezer tonnára nő. Az ágazat teljes hazai kibocsátása jelenleg évi 140 ezer tonna, összforgalmának értéke 25 milliárd forint. A cég idei árbevétele várhatóan 5 milliárd forint lesz, 2014-re pedig 20 milliárd forint körül alakul majd.

A termékek fele külföldi, elsősorban német, szlovák, cseh és litván megrendelésre készül; acélcsöveiket főként az építőiparban és a gépiparban hasznosítják például acélszerkezetű csarnokokban, állványzatokban, valamint a gépjármű- és kerékpárgyártás területén.

Kovács Attila szerint Csepel versenyelőnye a szakképzett munkaerő bőséges kínálatában és a dunai szállítás lehetőségében rejlik. Az árufuvarozás jelentős része a Dunán történik, ennek tonnánkénti költsége a közúton szokásos 35-40 eurós árral szemben, átlagosan csupán 20 eurót tesz ki. A tavaly másfél milliárd forintért vásárolt, új gépsorokon a cég jelenleg 76 embert foglalkoztat.

A DRW az üzemcsarnokokat a volt Csepeli Fémmű jelenlegi tulajdonosától, az Indotek Csoporttól bérli. A közlemény idézi Jellinek Dánielt, a cégcsoport vezérigazgatóját, aki szerint kifejezetten olyan hazai és nemzetközi gyártókkal kezdeményeznek tárgyalásokat az üresen álló iparterületek bérbeadásáról, akik a DRW termékeit alapanyagként tudják hasznosítani. A DRW közlése szerint a Csepel Fémműben jelenleg 18 ezer négyzetmétert bérelnek, de bővülésre és a termékgyártók letelepedésére még 50 ezer négyzetméternyi terület áll rendelkezésre.

Az Indotek iparfejlesztési koncepciója további, jelentős fellendülést hozhat a csepeli fémipar számára - hangsúlyozza a DRW a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.