Bontják az M43-ast - Az állami beruházó elállna a szerződéstől

Bontják az M43-as autópályát Tisza M-43 Konzorcium pénzükre hiába váró alvállalkozói. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerződésszegés miatt búcsút mondana a sztráda második szakaszát építő konzorciumnak. Az állami beruházó szerint az alvállalkozók veszélyeztetik az útszakasz megépítését.

Megkezdte az előkészületeket a Tisza M-43 Konzorciummal kötött szerződéstől való elállásra a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - jelentette be közleményében az állami beruházó cég. A társaság álláspontja szerint a lépésre okot ad, hogy a Sadesa, a Hídépítő és a Szeviép konzorciuma megszegte az autópálya második szakaszának építésére kötött szerződést.

Reményik Kálmán, a NIF Zrt. elnök-vezérigazgatója egyeztetett a bajba került konzorcium alvállalkozóinak képviselőjével. Ígérte szerint pénteken személyesen ad majd tájékoztatást a több milliárd forint kifizetésére váró cégeknek a fejleményekről. Így feltehetőleg arról, milyen következményei lesznek, ha az állami beruházó szerződést bont a Tisza M-43 Konzorciummal.

A NIF első emberének csütörtöki fellépéséhez hozzájárulhatott, hogy az alvállalkozók bekeményítettek: az építési terület egy részét lezárták, és hozzáláttak a megépült létesítmények bontásához is. Mindez az állami infrastruktúra fejlesztő társaság álláspontja szerint veszélyezteti az M43 autópálya megvalósulását és későbbi üzemét, tehát a NIF kárenyhítési, kárelhárítási törekvései nem teljesülnek.

A pénzükre hiába váró cégek elkeseredett akciója mindenesetre aligha érhette váratlanul a NIF vezetőit. A Tisza M-43 Konzorcium tagjaként dolgozó Szeviép Zrt. ugyanis a közelmúltban csődvédelmet kért.

A csődeljárás során kiderült, hogy a konzorcium, illetve annak tagjai több ponton megsértették a NIF-el kötött szerződést: a szerződött alvállalkozók a teljesítések egy részét további alvállalkozókra bízták. A nem közvetlenül szerződött alvállalkozók egy része az egyszerre konzorciumi tagként és a konzorciumvezető Sadesa alvállalkozójaként dolgozó Szeviép csődje miatt nem jut hozzá az igazolt teljesítéseinek ellenértékéhez.

A károk elhárítására az egyeztetések már megkezdődtek. A NIF közleménye szerint a tárgyalásokon jelezték: tiltott alvállalkozásba adás megszűntetésével, illetve a már elvégzett alvállalkozói teljesítések elismerésével, a konzorciumi egyetemleges felelősség deklarálásával és a fizetési szándék konzorcium általi megerősítésével elhárulhatna az a közvetlen kárveszély, amely a szerződéstől való elállást kikényszerítené.

A türelem azonban elfogyott: a NIF közlése szerint eláll a Sedesa-Hídépítő-Szeviép trióval aláírt szerződéstől. A kérdés már csak annyi: az alvállalkozók ezután megkapják-e pénzüket?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.