Újra az utakon az állattartók

Pénteken Gyálon és Alsóménedi mellett, teljes blokáddal folytatódott az állattartók, immár nemzetközi demonstrációja, amellyel a multinacionális áruházláncok kereskedelmi politikája ellen tiltakoznak.

Egyhetes szünet után, a múlt pénteken kezdődött demonstráció, ma reggel a Tesco gyáli-, valamint a Penny Market alsónémedi logisztikai központjánál folytatódott. A korábbi csendes tüntetés kissé eldurvult, mert a félpályás, forgalomlassítás helyett, amire engedélyt kaptak, az egyik helyszínen lánccal, a másikon az úttesten keresztbe álló autókkal rövid időre elzárták a telepeket.


Istvánfalvi Miklós a Tej Terméktanács elnökhelyettese, az állatartók demonstrációs bizottság szóvívője a Nol-nak elmondta, hogy azért folytatják a megmozdulást, mert az elmúlt napok tárgyalásai ellenére az áruházláncok nem hagytak fel a törvénytelen, illetve a törvényben nem szabályozott árletörő politikájukkal.

Az állattartók szakmai és érdekképviseleti szervezeteinek demonstrációhoz csütörtökön csatlakozott a Magyar Pékszövetség és a Szlovák Tejtermelők Szövetsége. A szóvivő beszámolt arról is, hogy péntektől maguk mellett tudják a csomagolóanyag- és a takarmánygyártókat is, míg közleményben tudatták, hogy a demonstráció céljaival  egyetért a Magyar Húsiparosok Szövetsége,  Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége és a Magyaroszági Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége is.

 Elhangzott az is, hogy a pénteki demonstráció után szerdáig szünet lesz. Ekkor kerül sor az agrártárca által kezdeményezett háromoldalú tárgyalásra a beszállítók és a kereskedők képviselői között.

Amint Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter lapunknak elmondta: a tárca egy új etikai kódex megkötését javasolja az élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozásoknak a piaci kapcsolatok rendezésének és az etikus üzleti magatartás érvényesülésének szabályairól. Ebben akarják rögzíteni, hogy a jelenlegi általánosnak mondható, 30 százalékot is elérő másodlagos árat, a termelőkre áthárítható, különböző jogcímeken meghatározott költségeket legalább harmadára csökkentsék.

A tervezetben szerepel az is, hogy a javaslatot aláíró kiskereskedelmi  vállalkozások biztosítanák, hogy teljes élelmiszerválasztékuk legalább 80 százaléka magyarországi eredetű termékekből áll. A javaslat értelmében a megkülönböztetett minőséget  és eredetet tanúsító védjeggyel ellátott magyarországi termékek, mint például a Kiváló Magyar Élelmiszer, és a  Hagyományok-Ízek-Régiók terméklistája kiemelt és kedvezményes kihelyezést kapnának az adott kategórián belül.


A szerdai egyeztetés célja a magyarországi élelmiszerbiztonság erősítése - áll az agrártáca pénteki közléeményében -, valamint a fogyasztók bizalmának megőrzése és a  hatóságilag ellenőrzött, minőségi termékeket előállító magyar  vállalkozások támogatása. Továbbá a kereskedők  az úgynevezett saját márkás termékeknél is lehetővé tennék az  előállító nevének és címének feltüntetését a minőségi termékeket  előállító magyar vállalkozások piacra jutásának támogatása érdekében.

Gyál, tejtermelők tiltakozása a TESCO alacsony felvásárlási árai ellen
Gyál, tejtermelők tiltakozása a TESCO alacsony felvásárlási árai ellen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.