Újratöltjük a száraz tankokat

Az elmúlt hét év második legnagyobb növekedését mutatta az év első kilenc hónapjában a márkás benzinkutak forgalma. Igaz, benzint továbbra is alig veszünk, és a legnagyobb ugráson már bizonyára túl vagyunk.

A tavalyi év első háromnegyedéhez képest idén szeptember végéig 2,6 százalékkal több benzin és 7,6 százalékkal több gázolaj fogyott - derül ki a nagy hazai olajcégeket összefogó Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) közleményéből. Üzemanyagokból az időszak során összesen 2,2 milliárd liter fogyott, ami 5,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanekkor.

A kimutatás alapján a márkás kutakon az első kilenc hónapban 877 millió liter 95-ös benzin fogyott el. Ez 2,1 százalékos emelkedés. Prémium motorbenzinből 26 millió liter kelt el, ami 21 százalékos bővülésnek felel meg. 98-asból 5 százalékkal többet, 5 millió litert vásárolt a márkás kutak vevőköre.

A gázolaj 7,6 százalékos forgalomugrásához 1,3 milliárd liternek kellett elfogynia. Prémium gázolajból 59 millió litert tankoltak, ami 23 százalékos növekedés.

A MÁSZ-adatsor alapján 2007 óta vezetett statisztikánk tanúsága szerint az elmúlt hét év során csak 2009-ben volt magasabb az I.-IX. havi gázolajforgalom. Benzinből, amely iránt évek óta egyre lanyhul az érdeklődés, viszont csak 2012-2013-ban fogyott kevesebb, akkor is csupán néhány cseppel.

A két üzemanyagfajta igényemelkedési adata a vizsgált időszakban rendre a második legmagasabbnak számít, amit mindkettő esetében csak 2014 első negyedéve szárnyalt túl. E tekintetben harmadik legnagyobbnak 2014. első félévi növekedési üteme számított a benzinnél és a gázolajnál is.

A lapunk által számolt egy negyedévi növekedési ütem a 95-ösnél 1,6, a prémiummal együtt számolt gázolaj esetében pedig 8,5 százalék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.