Újra keressük a hiteleket

Júliusig a korábbi összegnél ötödével több új személyi hitelt helyeztek ki a bankok - írja a Világgazdaság. A lap szerint ebben a kamatcsökkenés mellet a fogyasztói bizalom erősödése játszott nagy szerepet.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint idén januártól júliusig 65,86 milliárd forint összegben vettek fel személyi hiteleket a háztartások, amely így jelentősen, 22,71 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi összeget.

A Világgazdaság szerint a kereslet élénkülését segítik a csökkenő kamatok, a növekvő fogyasztói bizalom, ugyanis sok háztartás most kezdi el bepótolni az elmúlt években elhalasztott nagyobb kiadással járó költéseket. Ilyenek a lakásfelújítások, vagy a tartós fogyasztási cikkek vásárlása, és vannak szezonális kiadások is, mint a nyaralás vagy az iskolakezdés. Ráadásul a bankok maguk is favorizálják a személyi kölcsönöket.

A teljes hitelállomány csökkenése ugyanakkor még nagyobb, mint az új kihelyezések, 2014 júliusában 331,2 milliárd forint személyi kölcsön volt a lakosságnál. Ez 9,3 százaléknyi csökkenést jelent, de a zsugorodás üteme a felére esett az egy évvel korábbihoz képest.

Dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója a lapnak elmondta: a magyar lakosság jelentős részének fogyasztási szokásait jellemzi az, hogy a rendszeres kiadások minden hónapban elviszik a jövedelmek jelentős hányadát. Ilyen helyzetben egy hirtelen nagyobb tétel teljesen felboríthatja a családi költségvetést. A személyi kölcsön igénylésével az egyszeri költség több hónapra eloszlik, így akár néhány ezer forintos havi törlesztőrészlet mellett finanszírozhatóvá válhatnak a nagyobb kiadások.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.