Újra harcolunk Brüsszellel a pálinka miatt

Megérkezett az Igazságügyi Minisztériumba (IM) az a levél, amelyben az Európai Bizottság (EB) tájékoztatja Magyarországot a pálinkaszabályozás miatt indított újabb kötelezettségszegési eljárásról – agrarszektor.hu. Az EB pálinkaügyben másodszor vont procedúra alá bennünket, miután azt állapította meg, hogy a kormány a házi párlatfőzés jövedéki szabályozását az Európai Bíróság tavalyi döntése ellenére sem igazította az uniós joghoz. Továbbra is kitartunk a kedvezményes otthoni főzés mellett.

A gondot most (is) alapvetően a házi párlatfőzés okozza, amelynél januártól 1000 forintos éves jelképes átalányadó lépett életbe. Korábban – a „pálinka szabadságharc" részeként – az otthonfőzés személyenként 86 liter 50 térfogatszázalékos éves mennyiségig adómentes volt, de emiatt Brüsszel még 2013-ban kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett, majd az Európai Bírósághoz fordult. Az Országgyűlés januártól azért vezette be az ezer forintos átalányadót, mert a bíróság tavalyi ítéletével az EB-nek adott igazat abban, hogy a teljes adómentességet nem tarthatjuk fenn.

Az Európa Bizottság az első és a most indított, második kötelezettségszegési eljárásban is azt hozta fel érvként, hogy az uniós szabályozás szerint a jövedéki adókulcs csak kétféle lehet, a kedvezményes pedig nem lehet kisebb a „rendes" adókulcs felénél.

A hatvan napban rögzített határidőn belül a kormány megküldi a választ az Európai Bizottságnak – nyomatékosította az IM.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.