Újabb siker: megint átadták az M0-ást Diósdtól Törökbálintig

Most aztán tényleg kész az M0-s a Diósd és Törökbálint között. Az autósoknak egy hónapja átadott sztrádát csütörtökön Völner Pál avatta fel.

Tette ezt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára a csonka körgyűrűnek azon a kétszáz méteres szakaszán, amit a közlekedők még két-három évig nem használhatnak. A Dulácska-völgyhíd 1,5 milliárd forintból megépült új pályarésze ugyanis egyelőre a "pusztában" ér véget: a nyomvonalának folytatásában az M1-es autópályáig vezető mintegy 2,5 kilométeres bővítés a megvalósítást vállaló magánbefektető csődje miatt elmaradt.

Avatósátor a semmibe vezető híd végén
Budapest, 2012. augusztus 23. A Dulácska völgyhíd az M0 autópálya M1 és M6 közti, kétszer 3 sávosra bővített szakaszán, Budapesten 2012. augusztus 23-án

A drága híd így egyelőre nem töltheti be szerepét, legfeljebb a csütörtöki útavatóhoz hasonló sörsátras ünnepségek, esetleg bungee jumping rendezvények helyszíne lehet. Átmeneti hiábavalósága miatt azonban senki nem vetette a mélybe magát a szerény külsőségek között megtartott szalagátvágás alkalmából. E helyett azt lehetett hallani: a szakminisztérium reméli, hogy az M0-ás déli szektorában folyó bővítési munkák jövő nyári befejezésekor az M1-es és M7-es autópályák között hiányzó félpályát is fel lehet avatni.

Kétségtelen, hogy a remény hal meg utoljára, ám valószínű, hogy mindezt csak a kincstári optimizmus mondatja a döntéshozókkal. A Dulácska-vögyhíd új pályájának értelmet adó útszakasz a szakmai várakozások szerint leghamarabb 2014 végére épülhet meg. És ennek a határidőnek a betartásához is feszített ütemű munkára lesz szükség.

Lapunk úgy tudja: az előkészületek már meg is kezdődtek. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. legalábbis a hírek szerint a jövő héten tárgyal a Törökbálint mellett vezető pályaszakasz állami megépítésének lehetőségéről. A Dulácska-völgyhídat a Cora-csomóponton át az M1-es autópályával összekötő három új forgalmi és egy leállósáv mérnöki feladatainak elvégzésére pedig már folyamatban van a közreműködők kiválasztása.

Akárhogy is lesz, az autósok július 26, tehát a minden protokollt nélkülöző tényleges útavatás napja óta örülnek az M0-ás európai színvonalú rövidke szakaszának. A 6,6 kilométeren félév csúszással, 10,8 milliárd forintból megépített új betonpálya, illetve a 2,9 milliárd forintból újraburkolt régi aszfaltpálya összesen hat, irányonként három forgalmi sávja legalább néhány percre a kényelmes közlekedés illúzióját nyújtja.

Ennek azonban hamar vége. Az M0-on haladók Diósd után irányonként két szűkített sávot kínáló útszakaszra érnek. A sztráda déli szektorának bővítése ugyanis az M6-os és az M5-ös között még nem fejeződött be.

Az M6-os csomópontja és az 51-es főút között futó pálya 11 kilométerének bővítésére, illetve a hozzá tartozó két új Duna-híd megépítésére 34,8 milliárd forintot költenek. Az M0-s 51-es főúti csomópontját az M5-ös autópályával összekötő teljesen új, 6,3 kilométernyi sztráda pedig 9,7 milliárd forintot emészt fel. Ha 2013 nyarára ez a két építkezés befejeződik, a forgalom az M7-es és az M5-ös autópályák között kétszer három sávon haladhat majd.

Az igazán "nagy dobás" ezzel együtt az lenne, ha a nyolcvanas évek óta épülő M0-ás végre valódi körgyűrűvé válna. Azaz, nyugati szektorának megépítésével körbe érne a főváros körül.

Ezt a kormány 2040-ig hétezer milliárd forint elköltésével számoló hosszú távú sztrádafejlesztési programjába be is tervezte. Méghozzá úgy, hogy az M0-s a 10-es és a 11-es főutat összekötő 7,1 kilométerét már 2016-ra, az utolsó hiányzó szakaszát 2020-ra meg kellene építeni. Arról azonban, hogy a vállalás megvalósításán kik és merre dolgoznak, egyelőre nincs hír.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.