Újabb regionális cég válik ki a CBA-ból

A Kerekes Kft. távozásával tovább gyengült a CBA vidéki pozíciója, egyre inkább a fővárosra koncentrálódik a kiskereskedelmi vállalat forgalma.

Újabb regionális cég mond búcsút a CBA-nak: december végével kiválik belőle az ebesi Kerekes Kft. – tudta meg lapunk. A piaci becslések szerint jó 50 milliárd forintnyi kiskereskedelmi forgalmat lebonyolító nagykereskedő cégről úgy tudni, hogy nem csatlakozik sehová, hanem önálló kereskedelemi hálózatként folytatja.

A Kerekes Kft. távozásával a CBA egyre inkább fővárosi profilú céggé válik. Nemrégiben jelentette be a CBA három regionális cége, hogy kiválik a CBA-szövetségből, és csatlakozik a Coop hálózatához. A három kivált cég Észak-Magyarország, illetve a Dunántúl CBA-logós boltjainak jelentős részét ellátó regionális cég volt, amivel 80 milliárd forint esett ki a tavaly még 550 milliárd forint forgalmat lebonyolított hazai lánctól.

A CBA ezt akkor azzal kommentálta, hogy a kieső forgalmat pótolni fogják az újabb üzletnyitások. És tény, hogy a napokban adta hírül a CBA, hogy hosszas alkudozás után sikerült  több mint 40 fővárosi Match és Profi üzletet megvásárolni, amelyeket felújítás után Príma üzletként fognak újranyitni.  

A fővárosi Matchok megvásárlásával és most, a Kerekes Kft. távozásával még inkább a fővárosra helyeződik át a CBA tevékenységének súlypontja.

Megkeresésünkre a Kerekes Kft.-nél nem kívánták kommentálni az értesüléseinket, így arról sem beszéltek, hogy mi volt a válás oka. 

A CBA-nál Fodor Attila kommunikációs vezető megerősítette a hírt. Ugyanakkor elmondta: nem volt vita a Kerekes Kft. és a CBA vezetése között, szerinte a Kerekes távozása azzal magyarázható, hogy a cég innentől önállóan, azaz hálózatoktól függetlenül kívánja folytatni tevékenységét.

Fodor Attila ugyanakkor hozzátette: a Kerekes Kft. az áruforgalmát eddig is nagymértékben önállóan szervezte, ilyen módon a döntése nem érinti jelentős mértékben a CBA franchise-rendszerét.

Arról egyelőre nem tudni, hogy a Kerekes távozásával a területén lévő CBA-logós boltok mekkora része megy át a Kerekes önálló hálózatába, és mennyi maradna a CBA-nál. Fodor Attila erről csak annyit mondott, hogy ezt minden franchise-partnerük önállóan dönti el, és erről jelenleg is folynak a – CBA szerint sikeres – egyeztetések a társult üzletekkel.

A CBA egyre inkább a fővárosra koncentrál
M. Schmidt János 2012.10.08. Digitális 2012. október 8. Coop, Match, CBA, kerekasztal. Élelmiszer bolt. Fotó: M. Schmidt János
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.