Újabb pár napig élő energiapályázatot zártak le

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az előző három, cégeknek-intézményeknek felvehető energiatakarékossági pályázathoz hasonlóan a 16,5 milliárdos keret kimerülése miatt a megnyitás után szinte azonnal bezárta a megújulóenergia-alapú villamosenergia-, kapcsolt hő- és villamosenergia-, valamint biometán-termelés című pályázatot. A többire szintén hasonló sors vár. Szerintük ez siker.

Az első néhány órában az eredeti keret több mint négyszeresére érkezett igénylés, ezért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az első nap felfüggesztett négy Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatot. Az újabb rendkívül sikeres pályázatok 50,5 milliárd forint értékben három energiahatékonysági és egy megújuló energiás témakörben kínáltak támogatást. A 7 éves tervezési időszak végén egyre nagyobb az érdeklődés az Új Széchenyi Terv pályázataira, ami növeli az ország esélyeit a teljes támogatási keret sikeres lehívására – fogalmaz az ügynökség.

Több mint kétéves várakozás előzte meg a korábban is nagyon népszerű energetikai pályázatok újbóli kiírását.

A költségvetési, nonprofit és vállalkozói szféra már két éve várta az operatív programok közötti átcsoportosítást, amit a kormány 2011 decemberében kezdeményezett az Európai Bizottságnál. Mintegy 9 hónapos várakozás és sikeres tárgyalássorozat után, 2012 augusztusában Magyarország 108 milliárd forint értékben csoportosíthatott át forrást energetikai pályázatokra.

A társadalmi egyeztetésre bocsájtott pályázati felhívások már négy hónapja, 2012 októbere óta elérhetők voltak az NFÜ honlapján. Decembertől az energiahatékonyságot, januártól pedig a megújuló energetikai fejlesztéseket támogató végleges felhívások jelentek meg. A felelősen gondolkodó és komolyan pályázni kívánó projektgazdák erre már 2012-ben felkészülhettek. Mindenki számára egyenlő mennyiségű idő és információ állt rendelkezésre a pályázatok benyújtására – szögezi le a szervezet.

Így nem meglepő – fogalmaznak –, hogy a határidő lejárta előtt eldőlt a nemrégiben meghirdetett 34 milliárd forint keretösszeggel kiírt három energiahatékonysági pályázat sorsa. Ezek komplex épület-energiahatékonysági felújításra, épületek megújulóenergia-felhasználásának elősegítésére és a távhőszektor energetikai korszerűsítésére kínáltak lehetőséget. Az NFÜ sikerként könyveli el, hogy ilyen arányú pályázati érdeklődés mutatkozott az energetikai fejlesztések iránt.

Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján hasonlóan gyors felfüggesztésre lehet számítani a következő napokban megnyíló további két, összesen 18,5 milliárdos keretösszegű megújuló energiás pályázatra is.

A megújulóenergia-alapú villamosenergia-, kapcsolt hő- és villamosenergia-, valamint biometán-termelés című kiírást a tegnapi nappal szintén felfüggesztette az NFÜ. Ennek oka szintén a rendelkezésre álló 16,5 milliárd forintos keret valószínűsíthető kimerülése. Hétfőn ugyanis már több mint 260 százalékos igény mutatkozott. A jogszabálynak megfelelően 2013. február 20. szerda éjfélig postára adott pályázatokat az ügynökség elbírálja, a bírálat eredményéről a döntést követően a pályázókat tájékoztatja.

A megnövekedett igények befogadása, elbírálása kiemelkedő teljesítményt, megfeszített munkát vár el az érintett közreműködő szervezet és az NFÜ dolgozóitól is. Az intézményrendszer számára a pályázatok ilyen arányú dömpingje – a túligényléseket szabályszerűen ugyancsak értékelni kell, tekintet nélkül arra, hogy várhatóan a keret kimerül – kiemelt feladatot, többletköltséget és még több "humánerőforrás-bevonást" jelent.

Az utóbbi időszakban több hasonló programot is fel kellett függesztenie az NFÜ-nek forráskimerülés miatt. Ez jól mutatja, hogy a pályázók is érzik a 2007–2013-as tervezési időszak végének közeledtét. Az NFÜ számára azonban ez még inkább lehetővé teszi azt, hogy a források mielőbbi lekötésével és a megvalósítások mielőbbi megkezdésével még több sikeres fejlesztés valósulhasson meg, s ezáltal maximalizálva az uniós források felhasználását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.