Újabb Matolcsy-húzás: már az iskolásoknak is lehet Babakötvénye

Immáron a 2006. január 1. előtt született gyermekek, praktikusan a 7-18 éves korosztály javára is lehet Start-számlát nyitni, de csak a Magyar Államkincstárnál.

Megváltoztak a fiatalok életkezdési támogatására és a Start-számlára – azaz a Babakötvényre – vonatkozó szabályok. E szerint a 2006. január 1. előtt született gyermekek, praktikusan a 7-18 éves korosztály javára is lehet Start-számlát nyitni. Így a szülők, illetve a gyermek törvényes képviselője vagy más hozzátartozók az idősebb gyermekek önálló életkezdéséhez is hozzájárulhatnak, megkezdhetik számukra a takarékoskodást – írta a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A fiatalok életkezdéséhez az állam is hozzájárul, hiszen a gyermek javára a Start-számlára történő befizetések után a befizetett összeg 10 százalékának megfelelő, legfeljebb azonban évi 6 ezer forint állami támogatás jár. Ezen túl a Start-számlán található összegek befektetéséből származó jövedelem adómentes. Változatlan az a szabály, mely szerint a 2006. január 1-jén vagy azt követően született gyermekek jogosultak 42 500,- Ft kezdő állami támogatásra is.

A Start-számla megnyitása 2012. október 1-jétől kizárólag a Magyar Államkincstárnál lehetséges, ahol a Start-számla vezetése díjtalan. A korábban hitelintézeteknél, befektetési szolgáltatóknál megnyitott Start-számlák változatlan formában fennmaradhatnak, vagy átvihetőek a Kincstárhoz. Más számlavezetők a Start-számla éves átlagos állománya legfeljebb 1 százalékának megfelelő díjat számíthatnak fel.

További könnyebbségek, hogy a gyermek számára nemcsak a szülők, hanem más hozzátartozók is nyithatnak Start-számlát, a számlára történő befizetések összegének felső korlátja megszűnt, illetve nem szükséges előzetesen beszerezni a korábbi előírások szerinti, családi pótlék folyósításáról szóló igazolást sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.