Újabb kétdolláros olajesés

Több mint két dollárral csökkent a kőolaj ára pénteken késő délután Londonban és New Yorkban. Röviddel 17.30 óra után az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent januári lejárata 2,25 dollár gyengüléssel 40,03 dolláron állt.

A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West  Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta januári jegyzése  2,16 dollárral 41,51 dollárra süllyedt.
A szakértők azt mondták, hogy a piacra továbbra is elsősorban az gyakorol nyomást, hogy lassul a globális gazdasági növekedés, emiatt pedig mérséklődik a világ olajkereslete.
Árgyengítő tényező volt továbbá a Nemzetközi Energiaügynökség  (IEA) előrejelzése arról, hogy évi 1,2 százalékos globális olajigény-növekedés várható 2013-ig, azaz a növekedés üteme a  korábbi várakozásokhoz képest csökken. Az ügynökség eddig évi 1,6  százalékos bővülést becsült. Erősítette a kőolaj árgyengülését az  a bejelentés is, hogy novemberben ismét csökkent a járműeladás Kínában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.