Újabb gáztárolót vesz az állam

Az E.ON után most a Mol gáztárolójának megvásárlásáról is szándéknyilatkozatot írt alá a kormány. A vételár egyelőre nem ismert, a pecsétet három hónapon belül ütnék rá az ügyletre.

A kormány felhatalmazása alapján Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) és a Mol képviselői március 22-én szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy tárgyalásokat kezdenek az algyői Szőreg-1 biztonsági földgáztárolót üzemeltető MMBF Zrt. tulajdonjogának átruházásáról – derült ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményéből.

A szándéknyilatkozat értelmében az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. útján 51 százalékos többségi részesedést szerez az MMBF-ben. A jelenleg meglévő 72,46 százaléknyi Mol-részesedésből fennmaradó 21,46 százalékot az MMBF-ben eddig is kisebbségi tulajdonos MSZKSZ vásárolja meg. Így az elképzelések szerint az MMBF tulajdonosi struktúrája úgy alakul majd, hogy az 51 százalékos MNV mellett az MSZKSZ 49 százalékos részvénycsomag felett rendelkezik. A felek rögzítették, hogy a tulajdon-átruházási szerződéseket a szükséges vagyonértékelések elvégzése után, 90 napon belül megkötik.

Az MMBF üzemelteti az Algyőn 2009-ben létesült 1,9 milliárd köbméter kapacitású gáztárolót, amely Magyarország biztonsági gázkészletén túl kereskedelmi célú készleteket is tárol. A Szőreg-1 biztonsági gáztároló segítségével az állam még a téli hónapokban is garantálni tudja a lakosság számára a lehető legalacsonyabb gázárat, ezzel támogatva a rezsicsökkentési törekvéseket – fogalmaz a közlemény.

A szándéknyilatkozat aláírása megfelel annak a kormányzati szándéknak, amely szerint a gáz biztonsági készletezését állami tevékenységként állami tulajdonú tároló végezze. A lépéssel az állam egy korszerű technológiát üzemeltető és üzleti értelemben is sikeres cégben szerez többségi tulajdonrészt. Az MMBF megvásárlása a központi költségvetés egyenlegét nem érinti, mivel az államháztartási körön kívül bonyolódik le. A megállapodás jól illeszkedik a Mol egyértelmű profiltisztítási stratégiájához is – olvasható a fejlesztési tárca tájékoztatójában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.