Újabb fogyasztóicsoport-szervezőt büntettek

Újabb "fogyasztói csoportokat" szervező céget bírságolt meg a pénzügyi felügyelet. A Quantum Invest a többiekhez hasonlóan megtévesztő hirdetéseket tett közzé.

A nyomtatott sajtóban megjelent tájékoztatásaival a fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozó Quantum Invest Zrt. megtévesztette a fogyasztókat - tette közzé a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Ezért a vállalkozást a kiszabható legmagasabb összeghez közeli, 4,7 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. Ezen túlmenően megtiltotta a cégnek a vizsgált és kifogásolt tartalmú tájékoztatások további megjelentetését.

Az ügy hasonlít az elmúlt években a fogyasztói csoportokat szervező más vállalkozásokéhoz,

A GVH azért indított vizsgálatot a vállalkozással szemben - mely 2010. június 16. óta foglalkozik "fogyasztói csoportok" szervezésével -, mert hirdetéseiben a fogyasztók részére nem, vagy nem egyértelműen adott információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól.

Egyebek mellett arról, hogy az adott szolgáltatás nyújtására belső hitelezéssel, a tagok befizetéseiből kerül sor, meghatározó a szerencseelem léte, mivel sorsolásokon és/vagy előtörlesztés vállalása alapján dől el, ki az a szerencsés, aki az adott hónapban a vásárlói joghoz juthat. Nem tájékoztatott a cég kellően arról sem, hogy a fogyasztó nem a szerződéskötéskor, hanem később, akár évek múltán juthat a vásárlási joghoz, s ezáltal a megszerezni kívánt dologhoz.

Az olyan nagy példányszámú lapokban, mint a Blikk, a Metropol, a Bors, vagy a Nemzeti Sport közzétett hirdetések vizsgálatát követően a GVH megállapította: a fogyasztó részére kínált összeg mértékére, a futamidőre és a havi törlesztőrészletre utaló reklámok elolvasásakor a fogyasztó arra a következtetésre juthatott, hogy a reklámozott szolgáltatás igénybevétele esetén azonnal hozzájuthat az általa igényelt összeghez, amelyet ezt követően havonkénti törlesztéssel fizet vissza.

A GVH közleménye emlékeztet arra, hogy az elmúlt években több versenytanácsi és bírósági döntés született a fogyasztói csoportok népszerűsítését érintő kérdésekről. Ezek egybehangzóan kimondják, hogy a reklámoknak ki kell térniük e sajátos vásárlási társulás lényeges elemeire, sajátosságaira, hiszen a reklám akkor felel meg a hiteles és pontos tájékoztatásnak, ha abból megismerhető a konstrukció egyedisége.

Jogsértést eredményez például, ha a hirdetés nem utal a szerencseelemre, valamint arra, hogy a fogyasztó akár több, esetenként 15 év után juthat a kívánt termékhez. Szintén jogsértő, ha a reklámban felvázolt tevékenység a használt szavak és kifejezések hétköznapi életben elfogadott jelentése alapján egy lényeges tulajdonságaiban eltérő szolgáltatással, a hitelnyújtással azonosítható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.