Újabb energiatámogatási pénzek

A kormány döntése értelmében a korábbi pályázók közül további 3442 panellakás részesül összesen mintegy 2 milliárd forint energiafelújítási támogatásban - jelentette be Bencsik János energiaügyi államtitkár. További 700 millió forintot juttatnak az augusztusban pályázó hagyományos és újépítésű lakásoknak, jövőre pedig 1,6 milliárd energiatakarékossági támogatást osztanak közlekedési cégek számára.

A kormányzat a 2011. évi kvótabevételekből közel 2 milliárd forintot a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) Panel II Alprogram forráshiányának csökkentésére, míg 700 millió forintot a „Mi otthonunk felújítási és új otthon építési Alprogramra” benyújtott pályázati igények forráshiányának pótlására fordít - közölte a szakterületért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Jövőre 1,6 milliárdos kerettel újabb konstrukció indul a közösségi közlekedés zöldítése érdekében, a napkollektoros kiírás beadási határideje három hónappal kitolódik – jelentette be a tárca tudósítása szerint Bencsik János energiaügyért és klímapolitikáért felelős államtitkár egy Bartók Béla úti felújított társasház ünnepélyes átadásán 2011. december 20-án, Budapesten.

A ZBR Klímabarát Otthon Panel Alprogram keretében megvalósult fejlesztés teljes beruházási összege 260 millió forint volt. Ebből az állami támogatás mértéke összességében több mint 133 millió forintot tett ki. Ezt Újbuda önkormányzata további több mint 25 millió forint vissza nem térítendő támogatással egészítette ki. A felújítás évente közel 342 tonna szén-dioxid megtakarítást eredményez.

Bencsik János beszédében hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szén-dioxid kvótaértékesítési bevételekből finanszírozott Zöld Beruházási Rendszer keretében 2011. júliusában meghirdetett „Mi otthonunk felújítási és új otthon építési Alprogramra” nem iparosított technológiával készült lakóépületek tulajdonosai pályázhattak.

A bíráló bizottság javaslatára 2011. december 15-én 422 pályázat esetében született támogatói döntés, közel 1,6 milliárd forint támogatási összegben. A megvalósuló beruházások mintegy 14 ezer tonna szén-dioxid kibocsátásától óvják meg a környezetet, így nagymértékben hozzájárulnak a klímavédelmi vállalások teljesítéséhez, valamint 52.625 GJ energiamegtakarításhoz is.

Emellett a program erősíti a hazai építőipari kisvállalkozásokat, közvetett hatásaként munkahelyek teremtődnek az építőiparban. További 200 pályázat elbírálására januárban kerül sor, melyek fedezetére 700 milliós pótelőirányzatot biztosít a fejlesztési tárca.

A szakértői bizottság 2011. december 19-i támogatói döntése értelmében 1,995 milliárd forint keretösszegből a ZBR Panel II Alprogramban 60 lakás alatti pályázatokból 27, a 60 lakás feletti pályázatokból 25 jut támogatáshoz, ami együttesen több mint 3442 lakóegység felújítását teszi lehetővé. A területi eloszlást tekintve Budapest 39, a vidék pedig 61 százalékkal részesedik.

A zöldközlekedés területén a rendelkezésre álló támogatási források felhasználásának egyik leghatékonyabb módja a tömegközlekedés további zöldítése. A kötött pályás közlekedés támogatása mellett ehhez a magas károsanyag-kibocsátású járműmotorok korszerűsítése vezet sűrítettföldgáz-üzemű (CNG) meghajtásra történő áttéréssel.

Ennek elősegítése céljából a tárca várhatóan 2012 elején 1,6 milliárd forintos forráskerettel új konstrukció meghirdetését tervezi a ZBR keretében. A támogatási konstrukció az országos szén-dioxid kibocsátás csökkentése mellett hozzájárulhat a települések levegőminőségének javulásához, valamint a közlekedési társaságok üzemeltetési költségeinek csökkentéséhez is.

Az államtitkár bejelentette, hogy az október elején meghirdetett, 2,97 milliárd forint keretösszegű, napkollektor-rendszer kiépítését támogató ZBR-konstrukció beadási határidejét 2012. március 31-ig meghosszabbítják. Az eddig beadott 1874 pályázat támogatási igénye közel 1,313 milliárd forint, a tervezett fejlesztések összesen 1918 lakóegységet érintenek.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium december elején 700 millió forint keretösszegben írt ki pályázatot az Új Széchenyi Terv keretében egycsatornás gyűjtőkémények felújításának támogatásra. A pályázaton társasházak és lakásszövetkezetek juthatnak forráshoz épületeik, a helyi önkormányzatok pedig saját tulajdonú bérházaik biztonságtechnikai fejlesztésére. A támogatás minden esetben vissza nem térítendő, utófinanszírozású.

A pályázatok 2011. december 5-től 2012. június 30-ig a ezen az oldalon nyújthatók be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.