Újabb elbocsátásokra kényszerül a Siemens

Peter Löscher, a Siemens elnök-vezérigazgatója újabb, jelentős elbocsátások lehetőségét vetítette előre, de - amint azt a Welt am Sonntag (WamS) című német lapnak adott interjúban kijelentette - "nem a konszern egészére kiterjedő elbocsátásokról lenne szó".

A Siemens kénytelen lesz további dolgozókat elbocsátani az igazgató szerint. "Egyes üzletágakban, illetve bizonyos  telephelyeken alkalmazkodni kell a krízis miatt kialakult  helyzethez,... le kell vonnunk a szükséges konzekvenciákat" - mondta.

A gazdasági krízis strukturális torzulásokat hagyott hátra a Siemensnél - mutatott rá Löscher. "Vannak üzletágaink,  amelyeknél 70 százalékkal esett vissza a beérkező megrendelések állománya. Ezt nem lehet zsebre tett kézzel szemlélni." Löscher 2008 nyarán világszerte 17 ezres leépítést jelentett be az igazgatási és értékesítési területeken. A konszern jelenleg 409 ezer alkalmazottat foglalkoztat, ebből 128 ezret  Németországban.

Löscher védelmébe vette a dolgozók beleszólási jogának németországi gyakorlatát és kiállt a felmondási korlátozások  fellazításával szemben. "A dolgozók beleszólási jogát a magam részéről a németországi telephely előnyei közé sorolom" - mondta. "Semmi okot nem látok arra, hogy megkérdőjelezzük a dolgozók beleszólási jogát, illetve a felmondási korlátozások németországi  gyakorlatát." A konzervatív CDU/CSU és a liberális FDP választási  győzelmét követően megerősödtek az ilyen jellegű követelések a gazdasági életben.

A Siemens vezére egyúttal óvatosságra intett a gyors gazdasági  fellendülésbe vetett túlzott reményekkel szemben: "A mélypontot már  valóban elértük." A krízis azonban az ipari termelést sokkal nagyobb  mértékben vetette vissza az általános gazdasági helyzethez  viszonyítva. "Sok időre lesz szükségünk, mire elérjük a kapacitásbővítésnek és a növekedési ütemnek a 2007-es és 2008-as  évre jellemző szintjét" - jelentette ki.

Löscher első alkalommal ejtett szót a korábbi vezetéssel szemben a korrupciós botrány miatt benyújtott kártérítési  követelésről. Felfoghatatlannak tartja azt az állítást, hogy a  Siemenst semmiféle kár sem érte volna az ügyben. "A tisztázatlan kifizetések, a bírságok, valamint az ügy felgöngyölítésének költségei hatalmas összegre rúgnak" - mutatott rá Peter Löscher.

"Ezt a pénzt akár új termékek kutatási-fejlesztési munkáira, vagy dolgozóink képzésére is fordíthattuk volna. És akkor még nem is  beszéltünk a konszernt ért arculati kárról." A Siemens korábbi felügyelő bizottsági elnöke, Heinrich von  Pierer, akitől a Siemens hatmillió eurós kártérítést követel, a WamS szerint nemrégiben nyilvánosan kétségbe vonta, hogy tevékenységéből bármilyen kára származott volna a konszernnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.