Újabb csúcson a befektetési alapok vagyona

Májusban újabb csúcsra emelkedett a befektetési alapok vagyona, a hónap végén 4116 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai - közölte a szervezet hétfőn.

Az alapok összvagyona 144 milliárd forinttal, 3,6 százalékkal nőtt májusban, a nettó tőkebeáramlás 125 milliárd forint volt. A hónap nyertesei ismét a kötvényalapok voltak, de az abszolút hozamú alapok is kétszámjegyű vagyongyarapodást értek el. Ugyanakkor a pénzpiaci alapoknál csökkent a nettó eszközérték, míg a részvényalapoknál és a tőkevédett alapok stagnáltak.

A kötvényalapok továbbra is népszerűek, hasonlóan az elmúlt hónapokhoz. A kötvényalapokba 64,7 milliárdnyi friss tőke áramlott májusban, így vagyonuk 17,5 százalékkal 724 milliárd forintra nőtt. A legvonzóbb alkategória továbbra is a hazai rövid kötvényalapok, ahová 47,7 milliárdnyi friss tőke érkezett májusban. A vagyongyarapodást erősítette, hogy néhány pénzpiaci alap a rövid kötvényalapok kategóriájába került.

Az abszolút hozamú alapok esetében szintén már megszokott a kiugró eszköznövekedés. Májusban a tőkebeáramlás közel 28 milliárd forint volt, így a kategória összvagyona 12,6 százalékkal 341 milliárd forintra emelkedett.

A pénzpiaci alapkategórián belül a hazai likviditási alapokból 23,5 milliárd forint áramlott ki, ugyanakkor az euroövezeti likviditási alapokba 13,6 milliárd forintnyi friss tőke érkezett. A pénzpiaci alapok összvagyona 2,4 százalékkal csökkent, 1463 milliárd forint volt a hónap végén. 

Bár a magyar tőzsdeindex jó teljesítményt nyújtott májusban, ennek ellenére a részvényalapokba csak fél milliárdnyi tőke érkezett, ami a hozamokkal együtt is csak 0,6 százalékos vagyongyarapodást hozott. A részvényalapok vagyona a hónap végén 266 milliárd forint volt. 

A vegyes alapokba 23,5 milliárd forintnyi tőke áramlott be májusban, de a hozamok ezt a gyarapodást nem tudták erősíteni, így az összvagyon 7,8 százalékkal 226 milliárd forintra nőtt. A tőkevédett alapokba májusban 3 milliárdnyi friss tőke érkezett, de a hozamokkal együtt is csak 0,8 százalékos volt a kategória nettó eszközérték növekedése. Tőkevédett alapokban 494 milliárd forintot kezeltek a hónap végén.

A nyilvános ingatlanalapokba 7 milliárdnyi friss tőke érkezett, vagyonuk 2 százalékos növekedéssel 377,5 milliárd forintot ért el május végére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.