Újabb brüsszeli figyelmeztetés a kormánynak

Brüsszel szerint a magyar költségvetés kockázatokat rejt, túl sok a piacellenes lépés. A túladóztatott bankszektor nem tud érdemben hitelezni, míg az MNB hitelprogramja csak átmenetileg gyorsítja a növekedést.

A 2014-es költségvetés annyira kicentizett, hogy bármilyen kismértékű elcsúszás túllépést jelentene – figyelmeztetett az Európai Bizottság, amely a 2008-as IMF-EU-hitelprogram kapcsán tartott felülvizsgálati látogatást Budapesten - írja a Napi.hu

A testület ugyanakkor megjegyezte: a magyar kormány elkötelezett a háromszázalékos hiánycél betartásában.

Az EB tisztségviselői szerint biztató, hogy a makrogazdasági helyzet javul Magyarországon, így a nettó export mellett nő a belföldi kereslet is, a növekedés - többek között az uniós források gyorsított felhasználásának köszönhetően - fokozatosan gyorsul. A folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg folyamatos többlete csökkentette a külső adósságot, az államadósság piaci alapú finanszírozása pedig gördülékenynek bizonyult - vélték a Bizottság szakértői.

Ugyanakkor jó pár törékeny pont maradt a magyar gazdaságban, így a háztartások hitelállományának, illetve az állami hitelek magas aránya, a finanszírozás magas költségei és a visszafogott gazdasági növekedés. Ide sorolódik a kormány egy sor, nem piacbarát intézkedése is.

Míg a kormány elkötelezett a szigorú fiskális fegyelem mellett, a 2014-es költségvetésben nincs tartalék arra az esetre, ha a végrehajtás valahol megcsúszna, így bármilyen hiánynövelő intézkedés vagy negatív fejlemény - hacsak teljes egészében nem ellentételezik - a GDP arányában 3 százalékos küszöb fölé emeli a hiányt.

Ezen túlmenően az EB munkatársai hangsúlyozták a tárgyalásokon, hogy növekedésbarát költségvetési konszolidációra kellene törekedni, ami a kiadások megtakarítására összpontosítana.

A bizottsági tisztviselők aggodalmuknak adtak hangot a bankszektor helyzetével kapcsolatban is. A hazai hitelezést fékezi a bankokra nehezedő rendkívül magas és tovább növekvő terhek, valamint a nem teljesítő és az átstrukturált hitelek magas aránya.

A szakértők ugyanakkor üdvözölték a Magyar Nemzeti Bank azon szándékát, hogy könnyít a kis- és középvállalkozások finanszírozásának feltételein. A hitelezés könnyítésben a növekedési hitelprogram azonban csak időszakos javulást hozhat, a várható költségvetési hatások, fenntarthatatlan árverseny kockázata pedig aggodalmakat szül - olvasható a jelentésben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.