Újabb apró erősödés a forintpiacon

A bankközi piacon kedden szinte minden ott folytatódott, ahol hétfőn abbamaradt. A forint az euróval szemben kismértékben erősödött.

A jegyzési sáv, ahol a kötések szóródtak, lejjebb csúszott, így az üzletek döntő része 305-308 forint között született, sőt délután már a 304-es szint tűnt irányadónak. Hétfőn a jellemző euróárfolyam még 309-310 forint volt. Illés László, a Quaestor Zrt. elemzője szerint a régiós helyzet is jól alakult tegnap. Nem csak a forint, hanem a zloty és a cseh korona is képest volt erősödni, ez pedig segített a magyar devizának. Úgy vélekedik azonban, hogy a mostani fejlemények mögött technikai okok is meghúzódnak. Korábbi elemzésük szerint, ha a magyar deviza jegyzése a 317-es szintről képes visszafordulni, akkor 305-ig minden további nélkül erősödhet az árfolyam.

Kérdésünkre, hogy jelen van-e a piacon a Magyar Nemzeti Bank, azaz beavatkozott-e a forint árfolyam védelmében, Illés nem kívánt állást foglalni. - Ezt a jelenlegi helyzetben nagyon nehéz lenne megmondani - mondta. Az viszont sokkal jobban kivehető, hogy a kötvénypiacon - ahogy már korábban is írtuk - a jegybanki alapkamat emelését árazzák. A hozamokból viszont az szűrhető le, hogy a korábban vártnál is nagyobb, 5 százalékpontos növeléssel kalkulálnak. Ez pedig azt jelentené, hogy az alapkamat bőven az októberi - rendkívüli emelés után kialakult - szint fölé kerülne.

Nem tudta viszont az elmúlt napok növekedési pályáját tartani a Budapesti Értéktőzsde. A BUX végül is 1,5 százalékkal esett. Egyszerűen elfogyott a szufla a magyar piacon - magyarázták lapunknak az üzletkötők. Három napja tartott az emelkedés, úgyhogy most nincs mit csodálkozni, még akkor sem, ha európai irányadó tőzsdéi jól is szerepeltek. A visszaesés ezúttal nem az OTP szereplésének következménye, hiszen a bankpapír árfolyama 1,5 százalékkal emelkedett. A BUX süllyedése ezúttal a Richter és a Magyar Telekom gyenge teljesítményével magyarázható. A gyógyszergyár papírjainak esésében az játszott szerepet, hogy a forint erősödése miatt romlottak az exportkilátásai.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.