Újabb „piramisépítő" bukott le Amerikában

Joseph S. Forte, a Broomall befektetési menedzsere szerdán töredelmesen bevallotta, hogy maga is az 50 milliárd dolláros csalással gyanúsított Bernard Madoff által alkalmazott, s a kriminológiában Ponzi-módszerként elhíresült piramisépítő játék megszállottja volt, ám nála is elszakadt a cérna: az új befizetésekből már nem futotta a lejáró követelések kifizetésére, ezért feladta magát a hatóságoknál.

Forte kispályás volt Madoffhoz képest, hiszen csupán 50 millió dolláros veszteséget okozott mintegy nyolcvan kliensének, akik első hallásra nem is akarták elhinni, hogy ilyen létezik, s pénzük teljesen vagy nagy részben odalett. David Baratko, New Jersey-i polgár tavalyelőtt bízta megtakarításait a kiemelkedően magas hozammal a pénzt magához mágnesként vonzó Fortéra, s eddig nem is csalódott benne. Most azt mondta a Philadelphia Inquirer újságírójának, hogy képtelen felfogni, miként űzhette az ipart Forte csaknem másfél évtizeden át zavartalanul. Hol voltak a hatóságok? - tette fel a költői kérdést. Nos a válasz egyszerű: Forte nem jelentette be az 1995-ben indított, s általa menedzselt alapot az amerikai tőzsdehatóságnál (SEC), így annak nem is lehetett erről közvetlen tudomása. Más kérdés, hogy informálisan eljutottak-e a SEC-hez a piramisjátékról szállingózó hírek.

A hatóságok előtt az 53 éves Forte azt vallotta, hogy az új befizetésekből 20 milliót fordított a régi követelések kielégítésére, 12 milliót viszont saját céljaira használt fel, azaz elsikkasztott. Az utánpótlással soha nem volt gond, a 18 és 36 százalék közötti hozamígéretek megtették a hatásukat, igaz Forte nagyjából tisztában volt a korlátaival és nem mindenkit engedett be a „klubba". Jól tette, ugyanis befektetőként meglehetősen iskolás módon bánt a rábízott pénzzel. A kimutatások szerint mindössze 2002-ben sikerült nyereséggel zárnia, akkor is csupán 21 ezer dollár volt a profit.

Ezzel szemben 1998 és 2008 között összesen 3,3 millió dollár vesztesége keletkezett a rosszul sikerült határidős ügyletei révén. Ennek ellenére legutóbbi, szeptember végi tájékoztatójában még 154 millió dollárt tüntetett fel az alap vagyonaként. Most viszont az MF Global Ltd. kasszájában csupán 146 ezer 814 dollár lelhető fel.

Amikor Forte szembesült a fizetésképtelenség tényével, Madoffal ellentétben maga jelentkezett a hatóságoknál. (Mint ismert, Bernard Madoffot saját fiai jelentették fel.) Vagyonát zárolták, a nyomozást megindították ellene. A bíróságon ügyvéd nélkül jelent meg, ám azóta bezárkózott otthonába, a média számára elérhetetlen.

A MF Global alap működése egyébként meglehetősen zavaros volt. Az elmúlt tíz évben a könyvek tanúsága szerint Forte 25,8 millió dollárt helyezett el az alapnál, s 23,1 milliót vett ki onnan. 2002 októbere és 2007 februárja között egyetlen dollárt sem helyezett el az alap számláján. Legutolsó befektetői tájékoztatójában azt írta az ügyfeleinek, hogy 2008 első kilenc havában 33,78 millió dollárnyi friss forrást fektetett be. Az alapkezelés „díjaként" 10-12 millió dollárt tett zsebre saját bevallása szerint, ehhez képest a hatóságok szerint 28,7 millió dollár vándorolhatott hozzá a befektetők pénzéből. Ennek hollétéről nincsenek információk. Fortét csakúgy mint Madoffot, 20 évre ítélhetik, ha beigazolódik a bűnössége.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.