Újabb zsíros megbízás vár az útépítőkre

Nyílt közbeszerzést írt ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a 21-es számú főút további, 4,5 kilométeres szakaszának négysávúsítására, a felhívás kedden jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.

A 21-es számú főút Hatvantól Salgótarjánon át tart az országhatárig. A most kiírt pályázat a 23+300 és 27+820 kilométerszelvény közötti szakasz átépítésére vonatkozik. A főút induló szakaszának négysávúsítására a múlt héten már kiírta a közbeszerzést a NIF.

A kiírás szerint a meglévő útpálya jobb oldalának burkolatszéle fixen marad, ehhez képest a bal oldalt szélesítik.    

A Pásztó déli, úgynevezett rombusz típusú csomópontot a Hollókői út csatlakozásánál alakítják ki. A 2408-as jelű Pásztói utat ide kötik be, a jelenlegi 21-es számú főút csatlakozása megszűnik. A 2127-es jelű Csécse - Pásztó összekötő utat a Pásztó déli forgalmi csomópontba kötik be.    

Alkalmatlan az az ajánlattevő, amelynek bármely pénzügyi intézménynél vezetett számláján az ajánlati felhívás feladását megelőző 12 hónapban 15 napot meghaladó sorban álló tétele volt. Szintén nem tehet ajánlatot az, akinek az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 üzleti évben az országos közút és műtárgy kivitelezéséből származó nettó árbevétele - összesen - nem érte el az 5 milliárd forintot. 

Az ajánlattételi határidő december 10. A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló ajánlattevő lesz a nyertes.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.