Újabb csapás jöhet: a járműáradat már megérkezett

Nyögik az útdíjrendszer átalakításának mellékhatásait az év elején díjasított sztrádák alternatív útvonalai mentén fekvő települések. A legforgalmasabb januári napokon egyes belterületi főutak forgalma harminc százalékkal haladta meg az egy évvel korábban regisztráltat. A járműáradatból Budaörsnek, Gödnek és Dunakeszinek jutott ki a leginkább. És március 15-től szombatonként újabb csapás jöhet.

Az alternatív útvonalak forgalmának növekedése a hónap egészét figyelembe véve, átlagosan 12-15 százalékos volt, és a menetidő is ezzel arányosan növekedett – állapította meg a Best Way Traffic Kft. A közlekedési adatok értékelésével foglalkozó cég közleménye szerint, az útdíjrendszer januári kiterjesztése leginkább az M0-s autóúton, valamint a gyorsforgalmi utak nagyvárosi bevezető szakaszain befolyásolta a forgalmat.

Elemzésük szerint, a legjelentősebb változást a Vácról Göd és Dunakeszi központján át a fővárosba vezető 2-es úton tapasztalhatták a közlekedők. A térségben ugyanis sokan választották a díjmentesen használható régi 2-es főutat az M2-es és az M0-s autóutak újonnan fizetőssé tett szakaszainak elkerülésére. És okkal aggódott Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere is: a városán átvezető 1-es főutat a korábbinál jóval több autós vette igénybe az idén januárban. Ami itt is a menetidő megnövekedésével járt.

Az M1-es és az M7-es autópályák közös, fővárosi bevezető szakaszán a díjrendszer átalakítása után például éppen úgy 11 perc alatt lehetett eljutni Gazdagrét központjából egy budaörsi bevásárlóközpontba, mint korábban. A Budaörsöt átszelő 1-es főúton viszont a tavalyi 15 perccel szemben idén januárban már 18-20 percet vett igénybe ennek az útnak a megtétele.

Illés Gábor, a Best Way ügyvezetője úgy vélte: az agglomerációból Budapestre és a vidéki nagyvárosokba naponta ingázók többsége januárban megvásárolta a gyorsforgalmi utak használatához szükséges új típusú éves megyei e-matricát. Ezáltal az állandó és legnagyobb forgalmat generáló autósok az eddig megszokott útvonalakon jutnak el munkahelyükre, így ők nagyobb mértékű forgalomváltozást nem idéztek elő. A fizetős útszakaszok elkerülését főként azok választották, akik csak alkalmi jelleggel érintik a díjasított pályákat.

A szakértők prognózisaiból ugyanakkor kiderül: a belterületi útszakaszok forgalma hamarosan tovább növekedhet. A főváros és a nagyobb vidéki városok környékén található bevásárlóközpontokat ugyanis nagyrészt hétvégén keresik fel az autóval érkező vásárlók. Az áruházak március 15-től életbe lépő vasárnapi zárva tartása nyomán viszont sokan szombaton intézik majd a bevásárlást. És mert a hétvégi autósok, vásárlási szándékkal utazók előreláthatólag nem váltják majd meg a fizetős utakon megkövetelt matricát, a bevásárlóközpontokhoz vezető díjmentes útszakaszok forgalmi terhelése szombaton alighanem nagyobb lesz a jelenleginél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.