Új vezér a Spar élén

Március 1-jétől távozik posztjáról Feiner Péter, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója, az igazgatóság elnöke. Az igazgatósági elnöki pozíciót Erwin Schmuck veszi át.

Vezetőváltás történt a Spar-nál: az osztrák anyacég Erwin Schmuck-ot, az osztrák Spar egyik területi vezetőjét nevezte ki az eddigi ügyvezető igazgató Feiner Péter helyére. Mint a cég közleménye is leszögezi: Feiner Péter irányítása alatt vált a hazai SPAR az ország egyik vezető kiskereskedelmi láncává, egyebek mellett jelentős hálózatbővítő akvizíciók realizálásával - feltehetően a közlemény itt a Plus diszkontok felvásárlására utal a közlemény.

Arról a cég szóvivője nem nyilatkozott, hogy mi volt a vezetőváltás oka. Azt azonban a cég közleménye sem titkolta, hogy az utóbbi időszakban jelentősen megnehezültek azok a gazdálkodási feltételek, melyek a magyarországi SPAR tevékenységét befolyásolják. Így a 2007 óta tartó kiskereskedelmi recesszió mellett az ágazati különadók is súlyosan érintették a céget.

Az új cégvezető nem ismeretlen a magyar SPAR-nál: cégbírósági iratok szerint a 90' évek végén egy idei felügyelőbizottsági tagként tevékenykedett Erwin Schmuck.

Az eredetileg pénzügyi területről érkezett Feiner Péter személyes presztízsére jellemző volt, hogy éveken keresztül, 2005-től az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke is volt. Az elnöki tisztségéről tavaly mondott le, akkor erről Feiner Péter annyit mondott, hogy a SPAR-vezetésére kíván koncentrálni, ám úgy tudni, hogy döntésében szerepet játszott az ágazatra kirótt válságadók miatti tiltakozás is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.