Új üzemmel bővült a Mercedes-gyár

Több mint egymilliárd forintos beruházásból szerszámkészítő központtal bővült a kecskeméti Mercedes-gyár.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban megkezdte működését a több mint ötmillió eurós beruházással létesített szerszámkészítő központ - jelentette be a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön. Frank Klein hangsúlyozta: ezután nemcsak a karosszériaelemeket gyártják Kecskeméten, hanem képesek lesznek a szerszámokat javítani, adott esetben elkészíteni is.

A gyár igazgatója mérföldkőnek nevezte, hogy eddig a napig több mint 140 ezer Mercedes-Benz B osztályú autót, valamint CLA modellt gyártottak Kecskeméten. "Az új technológiai kompetenciákra Kecskeméten fordított ötmillió euró is azt támasztja alá, hogy hosszú távra köteleztük el magunkat Magyarországon" - fogalmazott. Jürg Heinze, a présüzem igazgatója bejelentette, hogy a gyárban szerszámkészítő szakmunkások képzése is indul.

A Daimler AG vezetése az első, Németországon kívüli présüzem Kecskemétre telepítéséről 2009 decemberében döntött. A csarnokot 2010-ben megépítették, majd 2011-ben beállították a gépeket. Frank Klein tájékoztatása szerint a kecskeméti gyár présüzemében eddig 10 milliónál több karosszériaelemet készítettek, amelyek egy részét Magyarországon kívül gyártott autókhoz szállították. A kecskeméti présüzem a sindelfingeni, brémai és kuppenheimi présüzemekkel közös hálózatban dolgozik, ezen kívül gyárt karosszériaelemeket a rastatti gyárnak is, valamint a finnországi Valmet Automotive üzemnek is az A-osztályú gépkocsikhoz.

A 800 millió eurós beruházással tervezett kecskeméti gyárat kevesebb mint négy évvel a 2008 nyarán történt helyszínválasztást követően, 2012 márciusában adták át, és azóta az egyik legmodernebb, környezetbarát technológia segítségével gyártja a B-osztályt, valamint 2013 januárja óta második modellként az új, négyajtós kompakt CLA kupét. Az időközben több mint 3000-re bővült helyi munkatársi létszámmal a gyár a régió legvonzóbb munkáltatója lett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.