Új projekt indul a paksi erőmű bővítésének előkészítésére

Új projektet hozott létre a paksi atomerőmű bővítésének előkészítésére a Magyar Villamos Művek (MVM). A feladat többi közt elemzést készíteni a 2020 utáni fogyasztói igényekről.

Új projektet hozott létre a paksi atomerőmű bővítésének előkészítésére a Magyar Villamos Művek (MVM) társaságcsoport. A projekt célja, hogy elvégezze a paksi atomerőmű bővítésének megkezdéséhez szükséges legfontosabb feladatokat - mondta Mittler István a PA Zrt. kommunikációs igazgatója kedden.

Emlékeztetett: az országgyűlés március 30-én tárgyalt a paksi atomerőmű bővítéséről, akkor a képviselők elsöprő többséggel támogatták az előterjesztést, amely elvi hozzájárulást adott ahhoz, hogy megkezdődjön a fejlesztés előkészítése. A Lévai Projekt dolga elvégezni ezt a munkát - tette hozzá.

A feladatok közé tartozik a finanszírozás biztosítása, a majdani létesítés kereteinek meghatározása, valamint a szállítói tender előkészítése, illetve az utóbbihoz szükséges a műszaki és kereskedelmi feltételek rögzítése. A munkacsoportnak szakmai elemzéseket kell végeznie a környezeti hatásokról, a 2020 utáni évekre vonatkozó fogyasztói igények alakulásáról, a regionális energiapiacról, illetve a szükséges rendszerszintű szabályozási és hálózatfejlesztési igényekről. A munka fontos eleme továbbá a telephelyi, környezetvédelmi, vízjogi és létesítési engedélyek megszerzése. A projekt foglalkozik a jogharmonizációs kérdésekkel, valamint a regionális gazdasági és társadalmi hatások vizsgálatával is.

Az MVM Zrt. kommunikációs igazgatója, Tringer Ágoston tájékoztatása szerint az előkészítő munka részletes költségvetésének összeállítása, a munkához szükséges anyagi források meghatározása is a Lévai Projekt feladata.

A projekt névadója a hazai energetika meghatározó személyisége, Lévai András, az átfogó műszaki, környezeti és nemzetstratégiai szempontokat ötvöző energetikai szemlélet meghonosítója. A Lévai Projekt irányító testülete az MVM és a paksi atomerőmű vezetőiből áll. A projektet, az MVM Zrt. vezérigazgatója, Mártha Imre vezeti. Az operatív munkák elvégzésére rövidesen létrehoznak Pakson egy munkaszervezetet. Mittler István tájékoztatása szerint ez egy kisebb létszámú csoport lesz, amelyet döntően a meglévő munkatársaik alkotnak. A létszám a feladatok függvényében változik.

A Lévai Projekt finanszírozásához szükséges források rendelkezésre állnak az MVM cégcsoportnál, illetve a PA Zrt.-nél - tette hozzá a kommunikációs igazgató. Emlékeztetett: a paksi atomerőmű kollektívája már több fontos projektet végrehajtott és finanszírozott, például a teljesítménynövelését, valamint az üzemidő hosszabbításét, amellett, hogy változatlanul végezte korábbi feladatait. 2007-ben egy projekt útján elkészítették el az Országgyűlés elvi hozzájárulásához szükséges tanulmányt a paksi atomerőmű bővítését érintően.

A paksi atomerőmű négy, VVER-440 típusú blokkját 1982-87 között helyezték üzembe. Az elmúlt években végrehajtott teljesítménynövelő beruházások révén a reaktorok névleges teljesítménye jelenleg egyenként 500 megawatt. A paksi erőmű állítja elő a magyarországi villamosenergia-felhasználás csaknem 40 százalékát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.