Új logisztikai bázis Győrben

Még ebben a hónapban üzembe áll a német tulajdonú Rudolph Logistik Gruppe 12 millió euróból épült, több mint száz munkahelyet teremtő új győri logisztikai bázisa - közölte a cég.

A bázis az A-K Építőipari Kft. kivitelezésében készült; az építkezés májusban indult, miután korábbi telephelyén már nem tudta bővíti kapacitását a társaság. A bérlemény pár száz méterre fekszik a régi telephelytől és egyik fő partnerük, az Audi győri gyárától is - írták a közleményükben.

A napokban kezdik meg a beköltözést a 44 ezer négyzetméteres telken álló, 20,4 ezer négyzetméteres csarnokba, valamint a mintegy ezer négyzetméternyi irodatérbe. Ezzel közel 30 ezer négyzetméterre bővült a Rudolph győri raktárterülete.

A Rudolph Logistik Gruppe a beszállítói parkban több ügyfélnek nyújt teljes körű logisztikai szolgáltatást, így ebből a csarnokból látják el az Audi új gyárát is alkatrészekkel. A társaság a logisztikai szolgáltatásokon felül több ügyfél megbízásából végez értéknövelő munkákat, például összeszerelést is.

A tájékoztatás szerint már megkezdődött a gyártóberendezések telepítése, és a napokban át is vette a cég a logisztikai csarnokot. A hivatalos átadás októberben lesz. Az Audi Hungaria Motor kft. múlt pénteken jelentette be, hogy az A-K építőipari Kft. nyerte – több mint húsz pályázó közül – az autógyár győri logisztikai parkjának építésére és üzemeltetésére kiírt nemzetközi tendert.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.