Új logisztikai bázis épül a debreceni reptéren

Kelet-Európa egyik meghatározó regionális logisztikai központja valósulhat meg Debrecenben 2015-re. Az első cargobázis építése augusztus végén megkezdődik.

Jogerőre emelkedett a debreceni repülőtérre tervezett, első körben mintegy 600 millió forintos értékű logisztikai bázis építési engedélye, így augusztus végén megkezdődhet a létesítmény kivitelezése. Az új munkahelyeket teremtő beruházás a debreceni Xanga Investment & Development cégcsoporthoz tartozó Saigo Port Kft. befektetésében valósul meg.

Debrecen önkormányzata 2010. májusában írt ki nyilvános pályázatot a reptér területén cargo és logisztikai bázis létesítésére. A logisztikai bázis első - mintegy ötezer négyzetméter alapterületű - épületkomplexumának megvalósításához a pályázat nyertese, a Saigo Port Kft. 150 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázott az Új Széchenyi Terv keretében, a további 450 millió forintot a cég saját forrásból biztosítja. 

Az első logisztikai épület üzembe helyezése decemberben várható, s a tervek szerint 2015-re mintegy ötvenezer négyzetméter alapterületű bázist létesítenek, amely lehetőséget teremt a rendszeres légi áruforgalom beindítására. A beruházással Kelet-Európa egyik meghatározó regionális logisztikai központja valósulhat meg a cívisvárosban. E projekt megvalósítása és ütemezése nincs összefüggésben a Debreceni Nemzetközi Repülőtér üzemeltetésére a közelmúltban kiírt pályázattal, amelyben - mint beszámoltunk róla - a Xanga cégcsoport is érdekelt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.