Új jegybanki törvény: erősen korlátozzák Simor Andrást

Jövő évtől a miniszterelnök javasol alelnököket a jegybankba, szinte bármikor beszámoltathatja az országgyűlés az elnököt, és a fizetéseket is korlátozzák.

Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslatot. A parlament honlapján olvasható javaslat indoklása szerint az új törvény megalkotását elsősorban a 2012. január 1-jén hatályba lépő Alaptörvény tette szükségessé. A törvényjavaslat a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi törvény újrakodifikált változatát tartalmazza, amely részben a korábbi szabályozást veszi alapul, emellett új elemeket is tartalmaz.

Változás, hogy a monetáris tanács tagjainak száma legfeljebb 9 lehet, míg a hatályos törvény 7-ben maximálta azt. Az is új szabályozás, hogy az MNB meg kell, hogy küldje a kormánynak az igazgatóság napirendjét. Az MNB alelnökeinek személyére pedig nem az MNB elnöke, hanem a miniszterelnök tesz javaslatot.

Részletesebben foglalkozik a javaslat az MNB elnökének beszámolási kötelezettségével is. A hatályos szabályozás szerint az MNB elnöke a jegybank tevékenységéről és monetáris politikájáról évente beszámol az országgyűlésnek, továbbá az országgyűlés eseti tájékoztatást is kérhet. Ezen túl az új szabályozás azt is tartalmazza: az országgyűlés elnöke vagy az országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottságának elnöke kérésére az MNB elnökét rendkívüli beszámolási kötelezettség is terheli.

Új elemként az MNB elnökének, alelnökének és dolgozóinak bérét is korlátozza a javaslat. Az elnök március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra vonatkozó, MNB-től származó havi bére a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszerese lehet.

A monetáris tanács elnökhelyettesi tisztségét betöltő alelnökök bére az elnök bérének 80 százaléka. Az MNB további alelnökeinek MNB-től származó bére az elnök bérének 70 százaléka. A monetáris tanács többi tagjának MNB-től származó bére az elnök bérének 60 százaléka lehet. Azt is tartalmazza a javaslat, hogy az MNB alkalmazottainak havi bére nem lehet több az MNB alelnökei bérének összegénél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.