Új híd épülhet Tokajban

Új vasúti híd épülhet a Tisza fölött Tokajnál, a létesítmény zömmel uniós forrásból valósulna meg, a tervezés megkezdése elkezdődött, az átkelőt 2020 körül adnák át.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) megbízta az Uvaterv Zrt.-t, hogy készítsen fejlesztési programot a Budapest Keleti pályaudvar-Hatvan–Miskolc-Tokaj–Nyíregyháza–Debrecen–Szolnok-Budapest Nyugati pályaudvar vasúti fővonalra. A fejlesztés célja többek között a vasúti pályát beilleszteni a nemzetközi vasúti áramlatba és biztosítani  a korszerű személyszállító vonatok óránkénti 160 kilométeres sebességét.

A NIF és az Uvaterv Tokajban a vasúti pálya módosításáról, és egy új vasúti híd megépítéséről egyeztetett az önkormányzattal.

A szakemberek azzal a javaslattal álltak elő, hogy a vasúti töltést a jelenlegi vasúti hídtól visszabontják mintegy 150 méter hosszúságban, s helyette a pályát fém oszlopokra építenék, olyan megoldással, amely a zajt a jelenleginek a töredékére mérsékelné.

A fémpálya 8-10 méterrel eltérne a jelenlegi töltésnyomvonal tengelyétől, s ehhez a szerkezethez csatlakozna a rácsos tartószerkezetű új Tisza híd, amely szintén zajmentesebb lenne. A tervek szerint részben felújítanák, illetve átépítenék a vasútállomást is.

A tervezők vázlattervekkel is tudtak már szolgálni, amely meggyőzte a helyieket, hogy az Uvaterv elképzelése Tokaj számára csak előnyös lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.