Új erőre kapott a kínai gazdaság

Az amerikai fogyasztás erősödésének köszönhetően ismét lendületesen nő a kínai export. Így mégis teljesülhet a Peking által célként kitűzött 7,5 százalékos idei gazdasági növekedés.

Újabb lendületet vett a kínai export: a statisztikai adatokat összegyűjtő vámszervek az előzetes, 5,5 százalékról szóló elemzői várakozásokat meghaladó, 7,2 százalékos augusztusi bővülésről számoltak be. Ennyivel haladta meg a kivitel az egy évvel korábban mértet. A behozatal 7 százalékkal erősödött. A kínai gazdaság motorja tehát még mindig az export, de a belső fogyasztás bővülése is egyre komolyabb hajtóerőt jelent.

Az import egyébként elmaradt a júliusi 10,9 százalékos szinttől, miközben a kivitel növekedése folyamatos: a júniusi 3,1 százalékos, megdöbbenést keltő visszaesésre júliusban 5,1 százalékos, augusztusban pedig 7,2 százalékos bővülés következett. A gyarapodást egyértelműen az Egyesült Államokba és néhány kiemelt piacra irányuló kivitel felfutása magyarázza.

Az amerikai kivitel a júliusi 5,3 százalékról 6,1 százalékra nőtt. Elemzők a javuló amerikai munkanélküliségi, foglalkoztatási és kiskereskedelmi adatok alapján arra következtetnek, hogy ez a növekedési ütem a következő időszakban még dinamikusabbá válhat. A kínai import növekedésében nemcsak a fogyasztási javak, hanem az ipar számára fontos nyersanyagkészletek felhalmozása is fontos szerepet játszott.

Következésképpen a kínai kereskedelmi mérleg is kedvezőbben alakult: a többlet a júliusi 17,8 milliárdról 28,5 milliárd dollárra nőtt. Ez január óta nem volt ilyen magas. E szufficit és a bővülő kivitel a jüan erősödésének irányába hat. A kínai fizetőeszköznek belátható időn belül erősödnie kell a dollárhoz képest, az év eleje óta történt 1,8 százalékos pluszt is meghaladóan.

A többi ázsiai deviza viszont ellenkező utat választott: közülük több is tíz százalékot elérő gyengülést szenvedett el a dollárhoz képest, főként az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási, gazdaságélénkítési programjának kivezetését övező bizonytalanságok miatt.

A most látható kínai exportoffenzíva fenntarthatóságát illetően azonban akadnak kérdőjelek. Elsősorban az emelkedő bérköltségek és a jüan erősödése ássa alá a kínai versenyképességet, s hozza fel az olyan vetélytársakat, mint Banglades vagy Vietnam.

Az elmúlt évek kölcsönökből fedezett gazdaságélénkítése után Peking a hitelcsapok elzárásával, jobban mondva szűkítésével próbálja megakadályozni a buborékok felfúvódását mind a tőzsdén, mind az ingatlanpiacon, elkerülendő egy váratlan és globális hullámokat verő válság kialakulását. Ennek viszont ára van: a hitelszűke a fejlesztéseket és – a fogyasztási kölcsönök megkurtítása révén – az importot veti vissza.

Az utóbbi pár hónap erősebb exportadata mindenesetre bizakodással töltheti el a kínai vezetést, ezek alapján ugyanis teljesülhetnek a 7,5 százalékos gazdasági növekedésről szőtt idei tervek. Ez azt is jelenti, hogy mégsem lesz szükség pótlólagos központi gazdaságösztönző programok meghirdetésére.

A második negyedévben már 7,5 százalékos volt a gazdasági növekedés Kínában, s a mostani kedvező adatok láttán az elemzőházak is felfelé módosították prognózisaikat. A J.P. Morgan például a korábbi 7,4 százalékról 7,6 százalékra emelte a harmadik negyedévről szóló GDP-bővülési előrejelzését – írja a The Wall Street Journal.

Az augusztusi inflációra sem panaszkodhatnak Pekingben, a pénzromlási ütem az inflációs cél alatt maradt, s a júliusban mért 2,7 százalékról 2,6 százalékosra mérséklődött.

A vártnál jobb kínai adatokra és a 2020-as nyári olimpia rendezési jogát elnyerő Tokió sikerére emelkedéssel reagáltak az ázsiai tőzsdék – írja a Quaestor. A japán Nikkei225 index 2,5 százalékos emelkedéssel zárt, míg a hongkongi Hang Seng index 0,5 százalékos, a kínai Shanghai Composite mutató 3,2 százalékos, az ausztrál S&P/ASX 200 index pedig 0,7 százalékos emelkedést mutatott.

Kínai textilüzem. A Pekingben szőtt színes növekedési álmok könnyen valóra válhatnak.
Kínai textilüzem. Lesz-e uniós vizsgálat?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.