Új elnök a Mavir Igazgatóságában és Felügyelő Bizottságában

Töröcskei Istvánt választották meg a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. Igazgatóságának elnökévé, míg a Felügyelő Bizottság elnöke Stumpf János ügyvéd lett - közölte a Mavir csütörtökön.

Töröcskei István az utóbbi években a geotermikus energiával foglalkozó Pannergy Nyrt. igazgatósági tagja volt, jelenleg pedig a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. elnöke, a Hír TV Felügyelő Bizottságának elnöke és tagja a Magyar Atlanti Tanácsnak. Stumpf János 49 éves jogász elsősorban a társasági jog, az ingatlanjog, a munkajog és az adójog szakterületeken szerzett tapasztalatokat. Az elmúlt időszakban tulajdonosként több magánvállalkozás létrehozásában és menedzselésében tevékenykedett.

A Mavir közleménye emlékeztet arra, hogy a 2010. szeptember 13-án megtartott rendkívüli közgyűlésen a tulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM Zrt.) előterjesztésére visszahívták a vezető testületek tagjait, egyben megválasztották az új tisztségviselőket. A közgyűlés Tari Gábort megerősítette vezérigazgató pozíciójában.

A Mavir ZRt. Igazgatóságának tagjai 2010. szeptember 14-től Csomai Kamilla, Gelényi Csaba, Petykó Zoltán, Töröcskei István és Tari Gábor vezérigazgató. A Felügyelő Bizottságot pedig Stumpf János, Békési Zsófia és Vörös József alkotja.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.