Online szolgáltató hódítaná meg a honi tőkepiacot

Új szereplővel bővült a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az üzletkötő, közvetítő cégek köre. A Degiro nemzetközi brókercég a mai napon elindította magyar nyelvű platformját, ahol nagykereskedelmi áron kínál magyar és nemzetközi értékpapírokat valamennyi befektető számára. Az, hogy nagykereskedelmi árat hirdetnek, nem véletlen, miután a hazai – azért irodával és ügyfélszolgálattal is rendelkező – brókercégek átlagárainak 80 százalékkal alacsonyabb tőzsdei tranzakciós díjat ígérnek.

Magát Hollandia második legnagyobb brókercégének tartó társaság idén dinamikus terjeszkedésbe kezdett Európa hét országában, és további piacok felé terveznek nyitni. Ígéretük szerint a vállalat online kereskedelmi platformja az üzleti és a privát befektetők számára egyaránt elérhető. A szolgáltatásuk a Degiro.hu oldalon keresztül érhető el, amellyel – jegyzik meg közleményükben – nemcsak a BÉT-et, hanem a világ egyéb tőzsdéit is el lehet érni.

Mint megjegyzik, a Magyarországon jelenleg működő online brókercégek jutaléka a részvényügyletek esetében nagy szórást mutat: 0,2 és 1 százalék között mozog. A kisebb értékű tranzakcióknál a jutalék minimális nagysága általában meghaladja a 3000 forintot. Ehhez azért hozzá tartozik, hogy akad olyan vállalkozás, amely ennél jóval alacsonyabb, 2000 forintos minimumdíjat határoz meg. Ahhoz, hogy valaki ügyfele legyen a Degirónak, egy esetleges ügynöküket, irodájukat sem kell felkeresni, a regisztráció és az adminisztráció teljes mértékben online intézhető. Az más kérdés, hogy ez mennyire nyeri el a lehetséges honi partnerek tetszését, hiszen sok esetben komoly bizalomra épül az üzletkötő és ügyfél kapcsolata.

A terveik egyébként igencsak ambiciózusak, miután tájékoztatásuk szerint, ahol jelen vannak, ott 25 százalék feletti piaci részesedés elérése törekednek, amely a teljes piacot, nem csak az online kereskedelmet jelenti. Hollandiában ez 2008-as alapításuk után egy éven belül sikerült, és az ország második legnagyobb brókercégévé váltak. A Degiro által lebonyolított tranzakciók értéke tavaly 10 milliárd euró volt, idén pedig várhatóan eléri a 20 milliárd eurót.

Ehhez azért az hozzá tartozik, hogy a szolgáltatás megkezdésével a Degiro nem szerez tagságot a Budapesti Értéktőzsdén, azaz nem ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik, mint az itthon irodát működtető és a börzén ennek díjait kifizető hazai brókercégek. A Budapesti Értéktőzsde lapunkkal azt közölte, hogy tavaly december óta – amikor is Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csengetésével elindult itthon is az Európa 18 országában használt Xetra kereskedési rendszer – két alkalommal bővül a tőzsdetagok köre, vagyis azok száma, akik teljesítik a BÉT ehhez szükséges előírásait.

Ezek közül az egyik az amerikai Merrill Lynch International volt, amely elsődleges forgalmazóként lépett a magyar piacra, ennek előfeltételeként tőzsdetagságot és a hitelpapír szekcióban kereskedési jogot szerzett. A másik a francia Société Générale SA, amely bár a Xetra rendszer indulása előtt már megszerezte tőzsdetagságát és a hitelpapír szekcióban kereskedési joggal rendelkezett, ám május 15-től a részvény szekcióban is jogosultságot „váltott" a kereskedésre. A részvény szekcióban 1,807 milliárd forint forgalmat bonyolított színre lépése óta.

Annak egyébként, aki a BÉT-en tőzsdetagságot szeretne szerezni, többi között a csatlakozási kérelemben pontosan meg kell jelölnie a kereskedni kívánt tőzsdei termékek, termékcsoportok nevét. Igazolnia kell 15 napnál nem régebbi hivatalos dokumentummal, hogy a székhelye szerinti jog alapján bejegyzett és működő társaság. Rendelkezik a kereskedéshez szükséges felügyeleti engedéllyel. Szükség esetén a határon átnyúló bizniszre szóló engedélyt is mellékelnie kell a börze számára, s azt is, hogy ügyleteinek elszámolása biztosított. Az általa megcélzott szekcióra vonatkozó díjat is ki kell fizetnie, ezen felül pedig azt is biztosítani kell, hogy van egy a feltételeknek megfelelő üzletkötőjük, aki kereskedhet az megcélzott piacon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.