Új megmentő jelentkezett, mégis megépülhet a diósgyőri acélmű

Az acélgyártás újraindítását, és ezzel együtt legalább háromszáz új munkahelyet ígértek tavaly Diósgyőrnek, ahol a DAM bezárásával két évszázad után megszűnt a kohászat.

A Miskolc Steel Mill Kft. alapkövét 2015 elején tették le, majd több kormányzati és helyi politikus tartott sajtótájékoztatót, ahol arról beszéltek, hogy 2016-ban meg is kezdődhet a termelés a Diósgyőri Ipari Parkban.

Bár az olvasztósort az olasz Danieli Ltd. legyártotta, a diósgyőri beruházásba pedig 11 milliárd forintos kerettel az Eximbank is beszállt a török Germaksan Ltd. mellé, az építkezés mégis zsákutcába került.

Az acélmű ötletadója, Axam Barakat a Népszabadságnak azt mondta, pénzügyi és politikai okai is voltak a másfél éves csúszásnak. Barakat a politikai okokat nem volt hajlandó részletezni. Annyit mondott, hogy 2015 végére komoly konfliktus alakult ki a vállalkozásban résztvevő magyar céggel, és kiderült, hogy a vasmű számára kijelölt terület tulajdoni helyzete rendezetlen. A belső viták hosszú hónapokra megbénították a vállalkozást.

Barakat szerint azonban a beruházás továbbra is élvezi a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatását, és a magyar bankkal is jól haladnak a tárgyalások.

Az üzletember szerint a tárgyalások arról folynak, hogy a finanszírozást helyezzék új alapokra, mert egy új, nemzetközi hátterű befektető jelentkezett, amely kisebb banki részvétel mellett szeretné lebonyolítani az építkezést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.