Tuzson Bence: A kormány nem áll le Pakssal

A kormány nem számol azzal a lehetőséggel, hogy le kellene állítani a paksi bővítést - jelentette ki Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációért felelős államtitkára pénteken a TV2 Mokka című műsorában.

A politikus ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a paksi atomerőmű bővítéséhez kapcsolódóan a közbeszerzésre vonatkozó uniós szabályok megsértése miatt.

Tuzson Bence hangsúlyozta, szükség van a paksi atomerőműre az energiabiztonság fenntartásához, a rezsicsökkentés eredményeinek és a gazdaság versenyképességének megőrzéséhez.

Hozzátette, a beruházás "óriási nagy üzlet", így nem véletlen, hogy megjelennek különböző érdekek, amelyek többféleképpen "transzformálódnak".

Kiemelte, a beruházás szükségessége ténykérdés, míg a kötelezettségszegési eljárás jogi kérdés, a kettőt pedig nem szabad összekeverni.

Tuzson Bence beszélt a terrorellenes koordinációs központ felállításáról is. Közölte, ez a szervezet szakembereket és azoknak a szolgálatoknak a vezetőit fogja össze, akiknek döntési helyzetben össze kell hangolniuk a munkájukat.

A Demokratikus Koalíció azon felvetésére, miszerint a kormány elégedetlen a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkájával, ezért hozza létre a koordinációs központot, azt mondta, a TEK is része ennek a szervezetnek, viszont a feladata a hatékony fellépés, míg az új központ koordinációs munkát végez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.