Kisebb tűz volt a Mol-székházban

Kedd délután egy zárlatos mosógép miatt tűzriadó volt a Mol Október huszonharmadika utcai székházában - tudtuk meg. Az épületet gyorsan kiürítették, a tűzoltóság eloltotta a tüzet és a dolgozók hamar visszatérhettek. Szollár Domokos kommunikációs igazgató leszögezte: a Mol felkészült a hasonló helyzetekre.

Kedden délután éles tűzriadó miatt kiürítették a Mol Október huszonharmadika utcai székházát - tudtuk meg.

Információinkat megerősítve Szollár Domokos, a Mol Magyarország kommunikációs igazgatója elmondta: a konyha mellett a személyzet munkaruhájának tisztítására szolgáló mosógép lett zárlatos. Az eset csak kis tűzzel és füsttel járt, ám a dolgozók jobbnak tartották a tűzoltóságot kihívni.

A számtalanszor begyakorolt riasztási terv alapján a székházat rövid időn belül kiürítették, a tűzoltóság pedig eloltotta a tüzet. Kis időn belül valamennyi dolgozó visszatérhetett.

Az olajtársaságnál számos komoly veszélyességi fokú létesítmény üzemel, így rendkívül komolyan kezelik a tűzriadókra való felkészülést - említette meg az eset kapcsán Szollár Domokos. Emiatt a székházban is folyamatosak a próbák. Ezek általában vakriasztások, vagyis a dolgozók nem értesülnek róluk előre. Legutóbb épp néhány héttel ezelőtt tartottak ilyet.

A Molnál felülvizsgálják a székházban üzemelő elektromos berendezéseket - közölte a kommunikációs igazgató, aki mindazonáltal úgy véli, a mostani esetnek talán nagyobb a füstje, mint a lángja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.