Tűz volt a stratégiai gáztárolónál

Karbantartás közben tűz ütött ki szerdán a Mol algyői gáztelepén. A lángokat már megfékezték, személyi sérülés nem volt.

Tűz ütött ki szerdán a Mol algyői gáztelepén, a nagy erőkkel helyszínre érkező tűzoltók kevesebb mint egy óra alatt megfékezték a lángokat, személyi sérülés nem történt – közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Tátrai János a helyszínen elmondta: egy javítás, karbantartás alatt álló kompresszoregységben keletkezett tűz, ami nagy lángokkal és rendkívül erős füsttel járt.

Az oltást a Mol létesítményi tűzoltósága kezdte meg, a munkálatokba a szegedi és hódmezővásárhelyi egységek is bekapcsolódtak, összesen tíz gépjármű, mintegy ötven tűzoltó érkezett a helyszínre – közölte Tátrai János. Személyi sérülés nem történt, a lakosság sem forgott veszélyben – mondta az alezredes.

Szollár Domokos, a Mol magyarországi kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta,  szerdán tíz óra után karbantartás közben kigyulladt az algyői gázfeldolgozó üzem kompresszorainak hűtését biztosító, üzemen kívüli hűtőegységének egyik műanyag eleme.

Az üzemi FER tűzoltóság perceken belül megkezdte az oltást és a kiérkező szegedi tűzoltókkal közösen 20 percen belül be is fejezték. A gázfeldolgozás zavartalanul folyik. Hozzátette, az esetnek szerencsére nagyobb volt a füstje, mint a lángja: a műanyag, hasonlóan a gumihoz, nagy füsttel ég, komolyabb tűzkár nem történt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.