Türkmenisztán nagy európai tervei

Türkmenisztán növelni kívánja gázkitermelését, több irányúvá akarja tenni a gázexport útvonalait, egyebek mellett a tervezett Nabucco vezeték segítségével, na és persze magasabb áron akarja eladni a gázt.

Erről az orosz sajtó beszámolói szerint Gurbanguly Berdimuhammedov türkmenisztáni elnök beszélt a hétvégén egy sajtótájékoztatón. Kijelentette, hogy 2030-ra országa évi 230 milliárd köbméter gázt tervez exportálni, ami a jelenlegi export többszörösének felel meg.

Tavaly ugyanis 75 milliárd köbmétert termelt ki és 50 milliárd köbmétert akart exportálni, a 2010-es adatok még nem ismertek. A tavalyi tervek nem váltak valóra, mert a Gazprom egy vezetéken bekövetkezett baleset nyomán - de főleg mivel exportja visszaesett - végül a tervezett 40 milliárd köbméter helyett csupán 11 milliárdot vett át, és Irán 8 milliárd köbmétert vásárolt.

Idén az orosz monopólium 10,5 milliárd köbmétert tervez átvenni, de megnyílt a Türkmenisztán-Kína vezeték, amelyen egyelőre évi 6 milliárd köbméter áramlik. Az iráni exporttal így a kivitel idén vérhatóan mintegy 25 milliárd köbmétert tesz ki, noha Türkmenisztán 30 milliárd köbmétert tudna eladni.

Az Oroszországgal szerzett tapasztalat alapján Asgabat már tavaly bejelentette, hogy diverzifikálni szándékozik exportját, hogy ne függjön egyetlen vásárlótól. Ennek jegyében még idén szerződést írnak alá egy Türkmenisztánból Afganisztánon és Pakisztánon át Indiába menő vezeték építéséről, továbbá a Kínába menő vezeték kapacitását a jelenlegi napi 25 millió köbméterről egy új kompresszorállomással napi 60 millióra növelték, és a vezeték évi kapacitása 40 milliárd köbméter lesz, ezt 2012-ben éri el.

Berdimuhammedov azonban hangsúlyozta: országa mielőbb szeretne kilépni az európai piacra, ezért üdvözli az olasz ENI gázsűrítő üzem építését célzó javaslatát és az Oroszországot elkerülő Nabucco vezeték megépülését. Európa elsősorban a magas gázárakkal vonzza Asgabatot. Miközben Kína ezer köbméterenként 120-165 dollárért, Irán 170 és Oroszország 190 dollárért veszi a türkmenisztáni gázt, addig a Gazprom Európában hosszú távú szerződésekkel ezer köbméterenként 305-310 dollárért adja el a gázt, s a szabad piacon jóval olcsóbb, de még így is mintegy 267 dollárba kerül.

A legtöbb gondot okozó partner a Gazprom. Egyelőre nincs szó arról, hogy az orosz monopólium újra a tavaly tervezett 40 milliárd köbméteres mennyiségben akarna gázt vásárolni Asgabattól. Ennek oka nyilván az, hogy az orosz elemzők szerint Türkmenisztán egyelőre nem tudja eladni a gázát Európába, ezért nem feltétlenül kell felvásárolni az egész exportmennyiséget.
A Kommerszant című lap Mihail Korcsemkint, az East European Gas Analysis amerikai tanácsadó cég vezetőjét idézte, aki szerint a Nabucco előnyös lesz Türkmenisztánnak, mert azon a szállítás ezer köbméterenként mintegy 80 dollárral olcsóbb lesz, mint a Déli Áramlaton.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.