Túl akarja élni a válságot? Hívja a 06-40-638-638-t!

Telefonon, e-mailben is tájékoztat a gazdasági tárca a válság negatív hatásainak ellensúlyozására összeállított csomag részleteiről, a cégek által igénybe vehető garanciákról, hitellehetőségekről, pályázatokról.

Elkészült a vállalkozások számára összeállított, a válság hatásainak enyhítésére készített túlélőcsomag, és megnyíltak a csomag elemeihez hozzáférést biztosító csatornák is - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékozón.

Emlékeztetett rá, november elején a gazdasági válság kezelésére a kormány mintegy kétéves időtartamra 1400 milliárd forintos csomagot állított össze, amelyből már 560 milliárd forint elérhető a hazai bankrendszer hálózatán keresztül. Emellett a kis- és középvállalkozások megrendeléseinek biztosítására mintegy 1,5-2 éves időtartamra egy kétezer milliárd forintos csomagot is összeállított a kormány, amelyből hozzávetőleg 1800 milliárd forintot szán az építőipari ágazat megsegítésére.

A fejlesztési miniszter elmondta: a múlt héten mintegy százezer e-mailt küldtek a hazai kis- és középvállalkozásoknak annak érdekében, hogy lássák, milyen pénzügyi és pályázati eszközöket vehetnek igénybe tevékenységük megőrzésére, fejlesztésére. Mostanáig 13600-an kattintottak arra a honlapra, ahol a lehetőségeket mutatja be a tárca.

Bajnai Gordon emlékeztetett rá: összesen 140 milliárd forintos kedvezményes forgóeszközhitelt kaphatnak a kis- és középvállalkozások a jövőben. Ez a közelmúltban bejelentett, kedvezményes hitelcsomag része annak a mintegy 560 milliárd forintos, a vállalkozások számára közvetlenül elérhető forrásnak, amelyet még tavaly ősszel indított el a kormány. A konstrukcióban egy vállalkozás maximum 200 millió forint hitelt igényelhet, ehhez a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. automatikus garanciája kapcsolódik. Ehhez országszerte 850 bankfiókban lehet hozzáférni.

Kérdésre válaszolva a miniszter közölte: a közelmúltban elindított forgóeszközhitel konstrukciót már kilenc hazai jelentős pénzintézet fiókhálózatában lehet igényelni, összesen 828 bankfiókban. Elmondta: a korábbi kritikákkal szemben tehát "gyorsulás" érzékelhető a bankok hozzáállásában a vállalkozásoknak nyújtott hitelek terén.

Kétezer kattintással a munkahely megtartó eszközök, hitelek iránt érdeklődtek a vállalkozások, második helyen az automatikusan elérhető pályázatok szerepeltek, a harmadikon pedig a forgóeszközhitel konstrukcióról szerettek volna többet megtudni.

A miniszter elmondta: a kis- és középvállalkozásoknak konkrét segítségre, megfelelő tájékoztatásra van szükségük. Az ország 173 kistérségben működő több mint 250 kistérségi ügynököt felkészítették arra, hogy a cégvezetők számára a lehető legkiterjedtebb tanácsadással álljanak rendelkezésre a hitellehetőségekről, uniós pályázatokról.

A tárca egy telefonos ügyfélközpontot is beindított, ezt a 06/40-638-638 számon érhető el. Egyúttal penzterkep.hu néven egy olyan portált is indított a fejlesztési és gazdasági tárca, amely az összes, jelenleg a vállalkozások számára rendelkezésre álló forrásról tájékoztatja a kis- és közepes cégeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.