Trafiktörvény: kis üzletek veszélyben

Az új dohányboltok kínálatának szerény mértékű bővítését nem kifogásolja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), de közölte: a trafiktörvényhez benyújtott új módosító javaslat veszélyezteti sok élelmiszer-kereskedelmi kisvállalkozás létét.

A kormány február 4-én benyújtott javaslata alapján úgy módosítanák a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényt, hogy az újonnan induló nemzeti dohányboltok a dohánytermékeken kívül egyebek mellett szeszesitalt, energiaitalt, kávét, ásványvizet és üdítőitalt is árulhassanak - emlékeztet az OKSZ.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása szerint az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalmon belül azoknak a termékeknek a részesedése, amelyeket az új nemzeti dohányboltok árusíthatnának, együttvéve 40 százalék körül mozog a 2008-2012 közötti ötéves teljes időszakot tekintve - ismerteti közleményében a kereskedelmi szövetség.

A lakossági fogyasztás növekedése nem várható, így azzal kell számolni, hogy elsősorban az új dohányboltokéhoz hasonló kisvállalkozó élelmiszerüzletek forgalma csökkeni fog. A kisvállalkozások számára, főként a kistelepüléseken, a legkisebb mértékű forgalomkiesés is végzetes lehet - figyelmeztet az OKSZ.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyelőtti adatai alapján a 3011 hazai település közül 2867-ben tízezernél kevesebben laknak. Az OKSZ szerint ezeken a helyeken eleve megkérdőjeleződhet azoknak az élelmiszerüzleteknek a sorsa, amelyek mellett más értékesítőhely a dohánytermékekkel együtt az élvezeti cikkek teljes körét kínálhatja. Az országban található 44 ezer élelmiszerüzlet többsége kisvállalkozás, számukra súlyos helyzetet jelenthet az új dohányboltok forgalomelszívó hatása.

Az OKSZ közölte azt is: javasolták az új dohánykereskedelmi rendszer kialakítását irányító nemzeti fejlesztési tárcának, hogy célszerű lenne a jövedéki előírások megváltoztatásával a nemzeti dohányboltok árrését szabályozni. Az 500 milliárd forintos dohánypiacon jelenleg 4-5 százalékos árrést hagynak a gyártók a kereskedőknek. Az uniós szabályozás szerint a gyártók ugyan szabadon határozhatják meg a legmagasabb kiskereskedelmi árat, de ezt a tagállamok ellenőrizhetik - hangsúlyozza a szervezet.

Az OKSZ érthetetlennek tartja azt is, hogy módosult a pályázati kiírás, és a dohánybolt új értelmezésével, amely szerint az csak szabad tér felől közelíthető meg, kizárták a bevásárlóközpontokat a dohánytermékek értékesítéséből. Ez a szövetség szerint a vásárlók számára kedvezőtlen, a törvény pedig ilyen szűkítést nem tartalmaz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.