Trafikmutyi: Némethné utasítása

Megszabadul a trafikpályázatok adataitól, kibújik a perelhetőség alól, és ellehetetleníti a későbbi bizonyítást a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. Az intézkedés mögött állítólag maga a fejlesztési miniszter áll.

Németh Lászlóné utasítására küldi vissza a vesztes trafikpályázatokat a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. az érintetteknek – számolt be a Hvg.hu. A lap vesztes és nyertes trafikosokra hivatkozva azt írja: az NDN így szabadul meg a vesztes trafikpályázatoktól, hogy ne kérhessenek a szervezettől információkat a pályázati anyagokkal és azok elbírálásával kapcsolatban. Egy neve elhallgatását kérő trafiknyertes állítólag azt mondta, az információt az NDN vezető pozícióban dolgozó munkatársaitól hallotta.

Az NDN egy hete elkezdte visszaküldeni a vesztes pályázatokat. A lépéssel elérik, hogy nem a társaság lesz a vesztes trafikpályázatok birtokosa, és ha valaki adatigényléssel fordul a szervezethez ezekkel kapcsolatban, nem lesz abban a helyzetben, hogy teljesítse a kérést. A pályázati anyagok kiszórásával egyelőre úgy tűnik, a szervezet minden olyan kísérletet ellehetetlenít, amely azt próbálná bizonyítani, hogy nem jogszerűen születtek a trafikpályázatok eredményei.

Az NDN-nél a felvetésre azt mondják: azért küldik vissza a nem nyertes pályázatokat, mert Németh Lászlóné fejlesztési miniszter így rendelkezett, továbbá "a pályázati eredmények kihirdetésére, valamint a koncessziós szerződések megkötésére tekintettel megszűnt a nem nyertes pályázatok megőrzésének célhoz kötöttsége".

A lépéssel a dohánykereskedelmi cég egy folyamatban lévő perben kihúzhatja a szőnyeget a sajtó és a jogvédő szervezetek alól. A pályázatok visszaküldésével az NDN megszünteti a perelhetőségét, és az ügyben kutakodóknak egyénileg kellene megkérniük a veszteseket, hogy mutassák meg a pályázati anyagaikat. Ezeket kellene összehasonlítani a kiperelt nyertes pályázatokkal, azonban az NDN ezt követően már hivatkozhat arra, hogy a vesztesek által bemutatott pályázatok nem egyeznek azokkal az anyagokkal, amelyeket benyújtottak.

A trafikkárosultak az érintetteknek azt tanácsolják, vegyék át, de ne bontsák ki az NDN Zrt. által visszaküldött pályázati anyagokat. Azt remélik, szakértői vizsgálattal bizonyítani tudják, hogy pályázataikat nem is olvasták. Érintettek szerint a pályázati anyagaikon semmilyen, a tényleges értékelésre vonatkozó adat vagy nyom nem volt, amikor visszakapták. A dokumentumok fedőlapjára csak egy öntapadó vonalkódos matrica volt felragasztva, jegyzetet, széljegyzetet, értékelési lapot vagy bármi mást, ami arra utalt volna, hogy egyáltalán átnézték a pályázatot, nem találtak – írta egyikük.

A lapokat beadás előtt a pályázók tűzőgéppel összetűzték, és úgy vélik, azokat látható nyom nélkül nem lapozhatták át az elbírálók. Többek szerint, ha elolvasták volna anyagaikat, a tűzőkapocs mellett a lapozás következtében hajtási nyom keletkezett volna. Ilyen nyom azonban nincs a lapokon.

Az NDN szerint viszont a kiküldött pályázati anyagok „kivétel nélkül feldolgozásra kerültek”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.